.

.

2011. december 31., szombat

B.Ú.É.K.!

Tavaly egy zárt körű buliban Szilvesztereztünk. Biussal Gizi volt itthon, igaz igyekeztünk haza, mivel már nem voltam egyedül, Dorka már a szívem alatt ficánkolt! Idén nem terveztünk semmi különöset, főleg, mivel Dorkát nem lehet még rábízni másra éjjel. Bár remélem hamar eljön az éjszakai átalvós időszak! :)

Zsuzsi barátnőmmel beszélgettünk és mondta, hogy idén nem szervez zárt körű bulit, mert kedve sincs stb. Hajnika barátnőnk, aki Pesten él viszont lejött a két ünnep között Komlóra. Úgyhogy egy hirtelen ötlettől vezérelve kitaláltuk, hogy kijönnek hozzánk mind a ketten és sütünk meleg szendvicseket, gyerek pezsgőzünk és beszélgetünk amíg bírjuk ébren léttel! :)

Biust felkészítettem, hogy Szilveszter lesz, majd koccintunk és mondjuk, hogy Boldog Új Évet! Kivételesen 22 óráig fent maradhatott. Úgyhogy mielőtt ment volna aludni csináltunk egy kisebb Újévet! :) Koccintottunk, elmondtuk a jókívánságokat. :D



Dorka pedig elaludt, mikor szokott, 22 után valamivel.:D (Bár azóta már kezd beállni arra a rendszerre ami régen volt Biusnál is, hogy 10-kor, 15-kor és 20-kor van szundi!)


Zsuzsikáék odaadták Biusnak a neki szánt ajándékokat, egy egérke bábot és egy fejdíszt. Az egérkével is játszott, bábozik is vele azóta is, viszont a fejdísz sláger volt!


Zsuzsinak pedig nagyon tetszett az ételkészítős gyurmakészlet! Nagy fájdalma volt, hogy gyerekkorában nem volt még ilyen játék! :))

Fél háromig bírtuk szusszal, utána megágyaztunk, sorban lezuhanyoztunk és aludtunk egyet az új évre!:)) Nekem "mániám", hogy amíg nem megyünk aludni, addig aznap van, lehet akár hajnali egy óra is! Majd akkor van másnap, ha felkeltem reggel. :D Ez alól csak a Szilveszter napja a kivétel. Aznap lehetett már másnap! :D :D



2011. december 30., péntek

Karácsonyi rokonlátogatás IV. rész (Kishajmáson)

30-án került sor apósomék (Bandi papa és Gabi mama) meglátogatása. Mikor utoljára nálunk voltak Biusnak megígérték, hogy megnézik a holland szomszéd halait a tóban. Miután Magyarszéken felvettük Biust (bár maradt volna még), az ígéretet észben tartva útközben már mondogatta, hogy megyünk halakat nézni a Bandi papával! :)

Oda érve sem volt másként, így ebéd és alvás után meg is látogatták az uszonyosokat! :)

Előtte pedig még a Jézuska is csengetett, így Bius kipróbálhatta az új játékait is.


A délutáni alvás egy kicsit csúszott, így kezdett már türelmetlen lenni egy kicsit a kisasszony, de viszonylag hamar elaludt. Dorkát ki kellett vinni babakocsiban tologatni egy kicsit, úgyhogy ő is szundizott egyet.

Bius felfedező körútra is indult, felkutatott egy-két olyan dolgot a szekrényekből, amikről nem is tudták a papáék, hogy vannak! :))

Ebéd előtti, utáni és közbeni képek. :)

Dorka nagyokat kacagott a plüss struccnak. Persze állandóan meg akarta harapdálni a csőrét! :)


Előkerült a csillagszóró is, amiből meg lett gyújtva jó pár Bius nagy örömére! Nagyon ügyesen fogta. Vigyázott, hogy ne érintse meg a végét.

Hazafelé megálltunk apám háza előtt. Egy évben maximum kétszer szólok neki, mikor arra felé járunk, hogy jöjjön ki a ház elé és kukkantson be a kocsiba, ha akarja látni a lányokat. Nem megyünk be hozzá, mert nem tartjuk a kapcsolatot. Nem részletezem, hogy miért, elég annyi, hogy ő alakította így az életét, hogy nem kíváncsi rá senki és nem bocsát meg neki senki!
Szóval talán kicsit szánalomból, talán azért, hogy lássa miből marad ki az életfelfogása és a múltbéli viselkedése miatt megnézhette egy-két percig a lányokat. Bius persze nem tudja, hogy ki ő és terveim szerint nem lesz papa-unoka viszony egyik lánykámmal sem! Szerencsére van több papa is van, apósék mellett pót papák, bátyusok stb.! Így nem lesz a lányoknak "papai szeretethiányuk"!

2011. december 29., csütörtök

Karácsonyi rokonlátogatás III. rész (Giziéknél)

28-án folytatódott a rokonjárás! Bius és Dorka minden héten találkozik Gizi mamáékkal, vagy nálunk, vagy náluk, de ettől függetlenül türelmetlen volt már reggel. Ahogy átöltöztünk már mondta is, hogy indulhatunk! Hol van apa!? Kiállt a kocsival? :) Ugyanolyan türelmetlen, mint én!:) Ati örült is, hogy Dorka inkább nyugisabb típus, szerinte elég az oroszlán vérből kettő is. :D Igaza van! :D :D

Mi is nagyon vártuk már ezt a napot, mert Gizivel sokat beszélgetünk és párszor említette, hogy szeretne új étkészletet. Nyáron egyik hétvégi bevásárlás alkalmával ki is néztünk egy szép készletet, összeválogattunk hozzá tálakat és egyéb részeket. Terveink szerint 2012 nyarán a kerek évfordulós születésnapján leptük volna meg vele. Viszont már annyira vártuk, hogy vajon mit fog hozzá szólni, hogy nem bírtuk ki és Atival megbeszéltük, hogy odaadjuk Karácsonykor! :)

Odaérve amíg Gizi mama és Szilárd papa (aki ritkán van a képeken, mert ő a fotós. :)) a lányokat rendezgette, addig Ati beosont a nyári konyhába a készlettel. Mikor visszajött a szobába, akkor a lányok már az ajándékot bontogatták (Dorka persze segítséggel).


Én is megpróbáltam hozzá jutni a szaloncukornak álcázott ajándékomhoz. A bontogatás öröme megvolt a sok tixo által. :D Nagyon örültem, mikor megláttam, hogy süteményt kaptunk, még pedig nem is akármilyent! Én barackokat, Ati pedig kókuszgolyót. Mindketten a kedvencünket! Gizinek meséltem egyszer, hogy imádom azt a barack formájú sütit, ami kívül cukorban van megforgatva, csak ritkán jutok hozzá. Úgyhogy nagyon meglepődtem és örültem neki!


Nyamm-nyamm!! :))

Figyelmességből ebédre Biusnak kedvencei fasírt és krumpli is volt ill. rántott karfiol, ami szintén nagy kedvencem nekem is! Atinak pedig készült mézes krémes a keksztekercs tortája mellé!! Mivel 26-án van a szülinapja, így mindig kap egy tortát Giziéknél, mikor megyünk Karácsonykor hozzájuk.


De ugorjunk vissza egy kicsit. Még ebéd előtt behozta Attila az étkészletet. Cselesen először csak a leveses és egyéb kiegészítő tálakat adtuk oda. Már akkor is volt szabadkozás... :) Viszont a nagy meglepődés sem maradt el ill. a várt reakció sem! Gondoltuk, hogy Gizi biztosan meghatódik. Így volt, nem maradtak el a könnyek sem!! De nekünk nagyobb öröm volt, hogy láttuk tetszik neki a készlet és valóban olyan dolgot kapott amit nagyon szeretett volna. Persze mondta, hogy nem kellett volna stb... de mi ezt nem így gondoljuk. Igaz most törhetjük a fejünket, hogy mi legyen majd a szülinapi ajándék. ;)


Bius és Dorka is birtokba vették az új játékokat (gyurmát, aqua rajz készletet, legot, rágókát, babát stb.! ) Az előre megbeszélt ajándékok mellett voltak meglepetés ajándékok is.Úgyhogy egy részét ott is hagytuk, úgy is van már egy játékpolc ilyen célra. :))



Bius egy darabig a gyurmából készült mikrofonba énekelt és énekeltette apát is! :D

A játékban mindenki kifáradt, így következett a csendes pihenő. :) Bius előbb felébredt, mint Attila, így találkozhatott Zsófival (Szilárd lányával), aki közben érkezett, és közösen gyurmáztak egy kicsit.

Dorka utána ébredt fel, mikor Zsófi épp elment, így nem láthatta, pedig kíváncsi volt rá és ritkán is futunk össze. De majd talán legközelebb! :)

Úgy volt, hogy nap végén Biust elvisszük Magyarszékre, mert Tecáék elkérték két napra és onnan mentünk volna együtt 30-án Kishajmásra apósékhoz. Viszont Tecának és Lacinak orvoshoz kellett mennie, így csúszott egy nappal az ott alvás. Biusnak mikor mondtuk, akkor kitalálta, hogy marad Gizi mamáéknál, megbeszéltük és mivel a cuccai is ott voltak nem volt akadálya! Másnap reggel pedig mentek érte Laciék és vitték Magyarszékre!

2011. december 28., szerda

Szobacsere!

Mivel ugye hosszú parasztházban lakunk, a három szoba egybenyíló. Annak idején, mikor úgy volt, hogy az egyik nagymamám is hozzánk költözik eldöntöttük, hogy az utcára nyíló, ami bentről a legutolsó szoba lesz a mienk. Miután mama mégsem jött ki már nem akartunk variálni és maradt az a mi szobánk. Bius születése után, vagyis kb. egyéves korában megkapta a középső szobát. Teljesen átalakítottuk, felújítottuk és igazi lányos gyerekszoba lett! A konyha melletti első szoba időközben nappalivá alakult. :D
Közben Dorka is megérkezett és jobb híján velünk volt a nappaliban, amíg nem mentünk aludni. Biuson átsettenkedve mentünk minden éjjel a helyünkre. Elgondolásom szerint addig lett ez volna így, míg Dorka éjszakázik. Később ment volna ő is a gyerekszobába, amíg nem jött volna a következő tesó, mert akkor szobacsere lett volna aktuális. (Igen! Szeretnénk majd még egy bébit...!:) ) Viszont átgondoltuk, mert Dorka sokáig fent volt, sokszor tíz óra, vagy éjfél is volt mire elaludt, amíg mi ébren voltunk. Ezért a "téli szünetben" előre hozva a jövőbeni terveket bútorokat tologattunk, függönyöket rendezgettünk, lámpákat szereltünk, polcokat fúrtunk, falmatricákat ragasztottunk, szőnyegeket pakoltunk át, porszívóztunk, felmostunk... Ezzel megcserélve a hálószobánkat a gyerekszobával. Az átrendezés miatt a nappali is átalakult egy kicsit.
Természetesen Dorka még velünk alszik amíg még éjszakai műszak is van.:) De legalább nyugiban pihen mindkét lányka a saját szobájában. A nappali pedig csak a miénk, amíg nem lövik a pizsit. ;)

Ilyen volt képek:
(nyári képek, mert az átrendezés előtt elfelejtettem fotózni, úgyhogy van azért változás...)

Hálószoba:


Gyerekszoba:



Átrendezés:

Bius segít szétszedni a nagy ágyat!:)

Már majdnem üres a kisszoba.

Ilyen lett:
(még egy-két kiegészítő nincs a helyén, így még nincsenek képek! :) ):
(Aki kíváncsi hamar megöregszik! De igyekszem frissíteni!:) )


2011. december 27., kedd

Karácsonyi rokonlátogatás II. rész (Magyarszéken)

Tegnap volt Ati szülinapja. Mivel imádja a kókuszgolyót, így abból csináltam neki tortát! :) Torta formába gyúrtam és egy marcipán darabot nyújtottam ki a tetejére. Volt is meglepetés, mivel nem vette észre a hűtő aljában a kész süteményt. :) Viszont csak egy vékony szeletet ettünk, mivel reggel indultunk is Ati keresztszüleihez és unokatesóihoz a szokásos Karácsony másnapi összejövetelre.

Bius már nagyon várta a magyarszéki látogatást! Szereti Tecát és Lacit nagyon! Illetve várta a többiekkel való találkozást is! Mikor odaértünk már mindenki ott volt, úgyhogy egy kis beszélgetés után neki is láttunk a finom ebédnek.



Ebéd után pedig jöhetett az ajándék bontogatás. A végén már senki nem tudta, hogy mit kitől, honnan kapott és melyik játék kié. :D


A bontogatás öröme után a Kata, Barnus, Bius és Csongor bele is vetették magukat a közös játékba. Bújócskáztak, fogócskáztak. Az ajándék játékpisztolyokkal lövöldöztek.:)


Közben Dorka elálmosodott Csongorral együtt, így Ati, Laci és Lackó elvitték őket babakocsizni, altatni. Dorka annyira elaludt, hogy haza induláskor ébredt csak fel. :)
Bius viszont nem volt hajlandó szundizni hiszen annyi jobb dolog volt ott, ami miatt el lehetett halasztani. Ezért mikor betettük a kocsiba már kicsit hisztis is volt és pár kanyar után már csukva voltak a szemei.

Mostanában nincs kedvem annyira részletesen leírni mindent, így inkább több képet töltök fel. :) Talán, ha már Dorka is alszik éjjel, akkor én is pihentebb leszek, utána pedig több időm, kedvem lesz a részletezésre. :D

2011. december 24., szombat

Szenteste!

Már nagyon vártuk december 24-ét. Mikor kicsi gyerek van a háznál, akkor a felnőttek is újra átélik a Karácsony izgalmát!:) Igaz soha nem lesz már legboldogabb Karácsonyunk, hiszen Gina mindig hiányzik, ilyenkor pedig még jobban... Illetve tavaly még anyunak is vehettem ajándékot, idén már nem...

Bius és Dorka miatt viszont igazán Szeretetteljesre sikerült az este! Délután amíg én bent csináltam a Tiramisut, addig a többiek kimentek. Készült egy majdnem Bius magasságú hóemberke is! :)


Később Ati behozta a fát, Bius pedig segített díszíteni. Nagyon örült, mikor a fenyőből Karácsony fa lett! El is újságolta mindenkinek, akivel beszélt utána telefonon. :)


Estefelé pedig szépen felöltöztünk és vártuk a Jézuskát.


Nem sokára csilingelt is! ;) Bianka saját kérésére egy Dora felfedező babát kapott.


Dorka pedig egy mászós Micimackót (ami nekem tetszett), bár mint később kiderült mindkét lánykának elnyerte a tetszését. ;)


Biusnak egy varázspálcát is hozott a Jézuska, amivel buzgón nagy varázslatokba is kezdett.


Ildi barátnőm ajándékait is most kapták meg a lányok. Dorkának egy csörgőt küldött, Biankának pedig egy Thomas dominót. Volt Hurrá Thomas! :)


Én pedig kaptam egy mézeskalács forma készletet tőle. Jövőre jó lesz, mert pár napja készítettem egy adaggal és mivel mára meg is puhult, így mind elfogyott hipp-hopp!:)
De kép azért készült előtte róla. :D


Atitól "bolyhos kutyatappancsokat" vagyis mamuszt kaptam :D


Illetve egy halkabb billentyűzetet, hogy ne gépeljek olyan hangosan. ;) Egy gyöngy bizsu nyakláncot, egy képkeretet és két hajpántot.

Én pedig Atinak írtam egy levélkét, hogy vehet magának egy használt laptopot, mert minden vágya egy saját gép volt. Ugyanis ide ritkán engedem. :D Ő nem tudta, de az egyik ismerősünktől közben vettem már egy használt gépet, amit bedugtam a fa mögé. Mikor meglepődött a cetlin, akkor szóltam neki, hogy van még valami a fa alatt. Ekkor lepődött meg igazán! Nagyon örült neki! Azóta nem lehet leválasztani az ajándékáról. :D

Úgy éreztük (remélem mind), hogy az ajándékok nem is voltak olyan fontosak, hanem valóban a szeretetteljes hangulat adta meg az este lényegét!! Az izgalmas karácsonyi légkör, a várakozás és a meglepetés ereje örömmel fűszerezve!