.

.

2010. augusztus 20., péntek

Falunap











Ma kimentünk a falunapra. Mivel lovas-és teve bemutató is volt, gondoltuk Bius is élvezi majd, hiszen nagyon szereti az állatokat. Mikor meglátta a pacit már nem is volt más érdekes.

Egyfolytában arra fordult, ahol a lovacska volt és mutogatta, közben mondogatta, hogy bbbaaa,bbbbaaaa:)


Mindenre ezt mondja, kutyára, macskára, harangozásra.:) A hangsúlyból pedig anya majd kitalálja, hogy mit akar.:)

Szóval a tevét csak később nézte csibém, mikor már nem volt képben a paci.:)




Másnap Bikalra mentünk át falunapozni. Ott ugyan nem volt paci és teve sem, de voltak táncos fellépések. Énekesek, egyéb előadások. Bius sokat sétáltatta a papát.:) Ha nem arra ment valaki vele amerre ő akart, akkor tüntetőleg leült. Aztán felfedezte a fonott kosarat és úgy gondolta, hogy egyedül elbírja. Fel is emelte! Igaz menni már nem tudott vele.:) A zenékre táncizott is egy kicsit. Viszont a délutáni alvás kimaradt, így a végén már elfáradt egy picit.


Mi jókat ettünk a pörköltekből, levesekből, amiket bográcsban főztek a helyiek. Utána sétálgattunk egy kicsit a két kis tó körül kettesben Attilával, amíg Bius lefoglalta a többieket.:)

2010. augusztus 14., szombat

Balaton

Csütörtökön Attila időben végzett a munkahelyén, így nagyot gondolva elautóztunk Siófokra. Egy óra volt az út ugyan, de majd két órát voltunk a Balcsin. Biusnak így meg volt az első élménye a "hatalmas káddal"! :) Először a parton egy kis medencébe öntöttünk neki a tó vizéből. Egy ideig jót pancsikolt benne.

Mikor már uncsi volt a parton mászkáló embereket bámulni és a kis medence is szűknek bizonyult, akkor bevittük Biust a tóba. Persze először lassan, mert a kintihez képest hűvös volt a víz. Viszont, mikor már nem érezte hidegnek, akkor jókat kacagott ahogy játszottunk vele a vízben.

Tervezzük, hogy holnap is lemegyünk öcsémékkel, biztos örülni fognak egymásnak az unokatesók!:)

VASÁRNAP

Sikerült eljutni vasárnap is Siófokra. Reggel nem indultunk ugyan útnak, mert elég esős volt az idő, de végül kisütött a nap, így elindultunk. Móni nem tudott jönni, mert nem fért be a kocsiba, viszont öcsém és Szandika jöttek. Öcsém hátul ült a két lánykával. Volt is dolga bőven. Hol az egyik rosszcsont volt szomjas, hol a másik, vagy épp egyszerre akartak valamivel játszani. :)
Viszont egy idő után mindketten elaludtak, így végül az út nagy részét átaludták a lányok.



Mielőtt oda értünk ébredtek fel, úgyhogy kipihenten vetettük be őket a Balatonba úszógumistul:)

Szandika egyfolytában csak mondogatta, hogy pocsizom, pocsizom,:) Az elején szólt, hogy engedjük meg a meleg vizes csapot is!: )) De aztán hozzászokott a 25 fokos vízhez.:)
Bius pedig az élvezte, mikor toljuk az úszógumival.

A parton viszont vadászni kellett rájuk, mert mindketten a szomszédok törülközőjére akartak átmászni, az ottani dolgokkal játszani. Hisz a szomszédé mindig zöldebb ugyebár. :)
De szépen játszottak együtt is.



Hazafelé egy rövidke alvás volt csak.
No és milyen ügyes Bius, hogy álmában is tudja tartani az üveget:

Talpi :)



2010. augusztus 10., kedd

Lépések!

Egy pár hete Bius próbálkozott már 1-1 lépéssel, pár nappal ezelőtt pedig már 3-4 lépésig is eljutott. Viszont nem sikerült felvenni videóra. Eddig! Ma sikerült egy viszonylag hosszabb távon mennie és felvettem! :)


2010. augusztus 7., szombat

Programok

Csütörtökön Ildiéknél voltunk Pesten, amíg Attilának dolga volt. Beszéltettünk egy kicsit, később sétáltunk is a babákkal, Bius jót aludt a levegőn.



Végre megfoghattam Bogit is!:))



Csúszdáztunk is, ami nagyon tetszett Biusnak!:)


Hazafelé meg kellett állni Dunaújvárosnál pihenni egy kicsit (odafelé nem volt gond). Úgyhogy Bius kinyújtotta a lábait egy kicsit a benzinkút körül. :)





Ma Giziéknél voltunk ebédelni, mert a 30. szülinapom alkalmából meghívtak. Mindig mézes krémes sütit kérünk tőle, mikor süt, így most ebből csinált nekem egy tortát! :) Nagyon ötletes volt. A tetején pedig cukorból volt rászórva a 30-as szám. Persze finom is volt a torta! :)

Na de hagyjuk az én szülinapomat, hiszen én csak fiatalodom! :))




Mivel Bius haja már elég hosszú volt és nem lehet mindig felkötni sem kis copfban, így elvittük Anikóhoz a fodrászunkhoz, hogy vágja le a haját. Egyrészt sajnáltam levágatni neki, de muszáj, hogy megerősödjön a haja. Ahhoz képest, hogy arra számítottam, hogy alig lehet majd lefogni egész jól viselte. Eljátszott egy keksszel és csak néha nézett fel, hogy ki matat a fején.:) Illetve a lehulló hajszálakat próbálta elkapni.:) A végén pedig odaadta Anikónak a kekszet fizetségként! :D
Így néz most ki csurikám! Kicsit Audrey Hepburn.:)) De jól áll neki, kiemeli az édes pofiját!




Mindennapok



Amióta megvan a henger, azóta egyik legfőbb kedvenc elfoglaltsága Biusnak átmászni rajta, belepakolni, áthúzni rajta a macit, maga előtt tolni a macit, eldugni benne dolgokat, fogócska közben bele menekülni stb... :))




Ha pedig épp nem ezzel foglalkozik, akkor vagy a tükör előtt nézegeti magát, vagy a cipős szekrényt pakolja ki!:)

De olyan is előfordul, hogy a játékedényét a szájába veszi és "vakon" így közlekedik vele. Persze csak rövid távon, mert rájön, hogy nem sokat lát.:) De csinálja néha cumisüveggel is, hogy lóg a szájában és úgy mászik. :))

Néha a fotelban lévő ruháim is áldozatul esnek. Itt épp valahogy magára tekerte az egyik felsőmet és közben indiánost játszott.:)) Egyszer mutattam meg neki, hogy csinálnak az indiánok, azóta, mikor eszébe jut spontán csinálja.:))


Apa szekrényében találtam egy sapit. Muszáj felpróbálni! :)



Amikor apa időben hazaér, akkor együtt megyünk el sétálni. Bius nagyon ügyesen ül a komódon amíg felhúzzuk a cipőjét.:)


A buszmegállói kis szökőkútnál is szeretünk sétálni, sétálni, egy kis dombra lecsücsülni... vagyis mindig a tóba majdnem belemászni... :))




Első szülinap!

Ezt a verset írtam Biankámnak születésnapja alkalmából:

Boldog szülinapot!

Mint pillangónak a naplemente

Oly gyorsan jött el ez a nap.

Elröpült, mint szikra fénye,

Hisz eljött az első szülinap!

Boldog ünnepet kíván, ki szeret,

S mindig övezze lelkedet szeretet.

Legyen minden napod önfeledt,

Szerencse kísérje, óvja léptedet.

Anya





Hamar eljött ez a nap is! Pedig nemrég született Bius! Kis "csurika" volt. Picurka kezekkel, lábakkal. :) Emlékszem milyen sokáig figyeltem és gondolkodtam azon, hogy vajon hogy fért el a hasamban és vajon hogy fért ki szülésnél? :)






Most pedig már mászik, pakol, gesztikulál, járkál, határozottan mutatja, hogy nem-nem! stb.stb.stb.:) Sokan mondják, hogy gyorsan megy az idő, de ilyenkor látni, hogy tényleg így van. A szülinapot szombaton tartottuk. Meghívtuk Attila nagynénjeit és persze itt voltak anyuék, dédik, apósék, öcsémék is.






A dédik a konyhában tüsténkedtek, segítettek megfőzni a levest és sütni a husikat, addig én a köreteket készítettem el. Bius persze közben egyfolytában a konyhában lett volna, hiszen látta, hogy ott van a "buli"! :)




Amíg készült az ebéd és épp nem a konyha volt érdekes, addig Szandival játszott Bius, illetve a mamák, papák, nagynénik, nagybácsik is felváltva játszottak a lányokkal, vigyázva a kicsikre.



A "nagyok" addig beszélgettek, pihentek (Teca a sarokban) :)


Persze a levegőzés sem maradhatott el. :)





Több torta is volt. Egy gesztenyés, egy Bambi vaníliás és egy gyümölcstorta. Biusnak gyűjtöm a Bambi ruhákat, tárgyakat, mert mikor még nem tudtuk, hogy fiú lesz vagy lány, akkor a hasamban Bambinak szólítottuk. Aztán így maradt ez majdnem féléves koráig. :)

Mikor akartam Biussal egy tortás képet, akkor első dolga volt bele nyúlni a krémbe. :) Utána pedig nehezen lehetett megakadályozni abban, hogy ne csapja le a gyertyalángot. :))





A gyertya "elfújása" után jöhetett még egy kis játék, hintázás!:) Persze a lányok ekkor már fáradtabbak voltak, így volt néha egy kis hiszti, hogy ki mivel játszik éppen. De én is próbáltam Szandit elfoglalni kisebb-nagyobb sikerrel.:))

Ez aztán egy csudi "jópofa" kép!:)


Szandi keresztlányka, unokahugi.

Legtöbbször Bius szülinapi triciklije volt a vita tárgya. Szandi többször is beleült. Bius meg Szandistul tologatta tovább.:) Nagyon erős a kicsi lány! :))

MÁSNAP

Vasárnap öcsémékhez mentünk megünneppelni Szandi második szülinapját. Érdekes, hogy Bius július 28-án jött a világra, Szandi augusztus 1-jén, és én is augusztus 1-jén születtem. Túl sok oroszlán lett a családban! :))