.

.

2010. október 22., péntek

10 éve együtt!

Október 14-én volt a 10 éves évfordulónk Atival! :)

Egy hosszúra nyúlt nyári udvarlás után 2000-ben ezen a napon kérdezte meg, hogy akarok-e a barátnője lenni. Vagyis előtte már levélben megkérdezte és mivel tudta, hogy este találkozunk a Soul6-ban, addigra kérte a választ. :)
Ugyanis ekkor még csak hétvégente találkoztunk a suli maitt. Húú én még csak 19-20 éves voltam. :)) A helyzet kicsit viccesre sikeredett, mert péntek volt és 13-dika és telihold, így úgy gondoltam ez nem jelent jót. Így nem válaszoltam egészen a diszkó vége felé csak, már hajnali négy lehetett.:) No meg persze igazi nőként azt sem tudtam mit akarok... Szóval így lett belőle október 14. szombat. :D

Egy-két kép az első közös szilveszteri buliról és az első közös nyaralásról. Itt még üdék voltunk, vékonyak és nem gondolkodtunk azon, hogy mi lesz 10 év múlva! :)





2003-ban pedig jött az eljegyzés:


2005-ben esküvő:




Szerencsére elég sok helyre eljutottunk együtt: Erdély, Róma, Horvátország, Velence, Bécs, illetve egyik évben körbejártuk az országot balról jobbra haladva, Balatontól Hortobágyig. :D
A sok jó dolog mellett pár rossz dolgot is átéltünk az évek folyamán.
Először hétvégente találkoztunk, később összeköltöztünk. Laktunk kollégiumban, albérletben stb. Volt, hogy két forintunk volt még az albérletben egész hétre...
Persze volt jó néhány hullám-völgy is a kapcsolatunkban, de kinél nincs? :)
Két blogbejegyzéssel ezelőtt épp egy szomorú állomásunkról írtam .... , de azt is túléltünk valahogy... Túléltük Ginát...

Persze itt van Biusunk is! Aki addig amíg Atival elmentünk megünnepelni az évfordulónkat, papáékkal rosszalkodott. :) Bikalra mentünk az Élménybirtokra.
11-re értünk oda, mikor kezdődött a sólyom bemutató. Leültünk és egyszer csak Ati feje mellett fél centivel elhúzott egy sólyom! Jól meglepődtünk! Később a többiek legalább már felkészülve élték át ugyanezt az élményt. :)

Később még három madár bemutatkozott, köztük egy Uhu is:

Az előadás végén ott maradtunk egy páran beszélgetni a solymászokkal, illetve meghallgattuk az ismeretterjesztő előadásukat. Persze egy iskolás csoport végig dumált a hátunk mögött, így felét nem értettük. Viszont amikor végre elment a csoport ebédelni, akkor még fel tudtunk tenni egy-két kérdést a fiúknak. Érdekes volt. Készült közös kép is.


Utána körbejártuk a középkori várost:



Kora délután volt még két színi előadás, amit őszintén bevallok nem nagyon élveztem, valahogy fura volt a hely, vagy csak az elrendezés, de nem volt igazán élvezhető a mű. Egyébként vicces, pikáns színdarab lett volna, volna. .:)

Sokkal jobban tetszett a lovas bemutató, igazi középkori hangulatban, harcokkal, lovakkal, kardokkal. :D



A műsorok végeztével eljutottunk a Fogadóba is ebédelni, mivel pont ebéd időben dugig volt. Ettünk jó kis csülköt krumplival, babbal. Nem éppen évfordulós étel, de egy középkori Fogadóban ez volt! :D Attila egy albumot kapott tőlem szexi, fehérneműs képekkel, amiket Rákos Ildi csinált. Attila teljesen meglepődött és nagyon örült neki. :D Én pedig ezt a gyűrűt kaptam. Természetesen én választottam, így nem fordulhatott elő, hogy nem tetszik. :D



Remélem még sok ilyen kerek évfordulóról adhatok majd hírt itt a blogban! :)

2010. október 11., hétfő

After 30 party!

Mivel barátnőimmel pár hónapon belül tartjuk a születésnapunkat, és mivel az idei kerek szám úgy döntöttünk, hogy együtt ünnepeljük meg! Meghívtunk minden barátot, ismerőst, akinek ott volt a helye! :) Moncsiék még kitűzőt is szereztek. Ami messziről olyan volt, mint egy kitüntetés, vagy mint amilyen plecsniket a kutyakiállításon osztogatnak. :) De alkalomhoz illő volt és el lehetett tenni emlékbe.


A régi Gagarin Általános Iskola ebédlőtermét béreltük ki. A vendégeknek pedig belépő az étel-ital volt. Össze is gyűlt mindenből bőségesen!
Készülődés:

Andi (Dj. Királylány! :) ) hozta a zenét és a hozzá való cuccokat. Illetve ő is idén jubilált, így mindenképp ott volt a helye! :) Úgy terveztük, hogy Old's buli lesz, jó kis táncolós zenékkel.

Felfújtunk 150 lufit. Persze kézi pumpával. Tüdővel talán még ma is fújnánk. :D Legközelebb belépőként mindenki felfújhat még 5-6 lufit, ha nem lesz kézi pumpa. :D

Később rájöttünk, hogy ahány meghívott annyi zenei ízlés, így Andi is néha majdnem befonta a haját, hogy mit játsszon, ami mindenkinek megfelel. :))

A buli elején még kevesen táncoltak, így sok lufi is volt, később ez az arány megfordult. :)

Jöttek sorban az emberek, igaz voltak akik csak jöttek és mentek is, de a többség maradt, nem volt más dolguk. :D


Egyre jobban felpörgött mindenki, az italok fogytak, a lufik pukkantak, a lábak táncoltak.



Zsuzsika a ruhájához illő lufit választott. Na igen, a nők mindenre oda figyelnek. :D

A hangulat idővel egyre jobban fokozódott! :)


... És fokozódott! :D :D :D :D

Egy kis körbetánci:

Próbáltam én is zenei szerkeszteni, de miután kiválasztottam vagy negyven számot a listába, egy rossz kattintással sikerült az összeset kitörölnöm. :) Utána feladtam a szerkesztést, inkább csak vigyáztam Andi cuccaira, hogy senki ne szerkesszen önkéntesen. :D


Atival:


Andival:

Piroskával:

Öcsémmel:


Narancslével :)

Moncsival:

Ati és Bálint figurában. :) Másnap persze Atinak megint izomláza volt, mint máskor a sok tánc után. Mivel ritkán jutunk el, így "bemelegítés" nélkül ez van. :D

Öcsém és sógornőm. Sógornőm nem sokat táncolt, így ritka pillanatot sikerült lefotóznom. :D

Ati megtáncoltatta a többieket is.

Andi és Bálint.

Egy kis pihi tánc közben, után, előtt. Vagy megasztárosan Lihegő. :D

Tánci:















Hajnali kettő körül jött a karaoke. Jobbnál-jobb számokat énekeltünk teljesen hamisan. Annyira magával ragadó volt, hogy még fotózni is elfelejtett mindenki. :D Mondjuk a hangfelvétel lett volna az igazi :) Fél négy körül úgy kellett már leállítani a fiúkat, hogy ne gyúrjanak a Megasztárra, mert azért elpakolni sem ártana már. Hiszen így már a harmadik X-ben nem bírjuk már a bulit reggel nyolcig. :))))))
Úgyhogy jöhetett egy kis takarítás, mivel 1-2 lufi úszta csak meg a bulit. Na ez igaz volt az italokra is. Inkább az üdítők úszták meg a fogyasztást. :)



A buli alatt Biusra nagynéni vigyázott. Vagyis nem nagyon kellett, mert letettük aludni, elmentünk a bulira, úgyhogy észre sem vette, hogy nem alszunk a másik szobában. :D Viszont így a 1,5 órás alvás kevés volt nekünk egy kicsit, mire felébredt, de néha kell egy kis kikapcsolódás. :)