.

.

2012. február 27., hétfő

Mazsi kutyus

Tavaly fogadtuk örökbe Fifi kutyust szegény Frodó elvesztése után. Fifi mivel menhelyi kutya, ezért nagyon bújós. Ha 24 órát lennénk vele, az sem lenne elég.:) E miatt mikor úgymond unatkozik, akkor a lehulló hópelyheket is megugatja. :))


Idén részt vettünk egy komlói néni kiskutyáinak a megmentésében... Vagyis lefényképeztük őket a Komlói Önkéntes Állatvédőknek, hogy ki tudják tenni a képeket és hirdetni, hogy gazdira várnak. Ezek után, mikor az egyik kutyusnak gazdija akadt, akkor el is vittük neki házhoz. Sajnos a többi kutyu még vár az örökbefogadásra...

Ennek kapcsán felmerült bennem, hogy lehet Fifinek is jó lenne egy társ. Viszont a lányok mellett egy pár hetes kiskutyát nem tudtunk volna bevállalni. A bonyhádi Kíra Völgységi Kutyamentő Egyesület aznap kitett egy képet Angie nevű kutyusról a kép alá volt írva, hogy kedves, barátságos.:) Rögtön megmutattam Atinak és mivel neki is tetszett az öltet a kutyussal együtt már másnap hívtuk is azt a lányt, akitől Fifit hoztuk el tavaly.


Egyik nap elmentünk megnézni az új kedvencet a lányokkal együtt. Első látásra szimpatikusak voltunk egymásnak. Viszont eszünkbe jutott, hogy a meglévő kutyussal is ki kellene jönniük, hiszen ő lesz a falkavezér kettőjük közül. :) Ezért Ati pár nap múlva elvitte látogatóba a mi kutyánkat. Nem bántották egymást, szagolgatáson kívül mást nem is nagyon csináltak. Ezek után jöhetett a végleges döntés, hogy Angie hozzánk költözik!:)


Új nevet is kapott rögtön. Mazsinak kereszteltük el. Miután szombaton átesett az ivartalanításon Ati elment érte. Két napig lábadozott a kazánházban, utána jött az összeeresztés. Azóta megy az egész napos futkosás, játék és minden egyéb közös program!:) Persze Fifi az úr és ezt meg is mutatta többször Mazsinak, de nincs gond köztük.


Bius átkarolta egyszerre mindkét kutyulit és annyit mondott nekik, hogy: "Szeretlek titeket! Mindkettőt szeretem!:)"


Persze a legújabb jövevény egy kicsit több figyelmet kapott, hiszen mégis ő az újdonság. Nagyon jó, hogy Bius is így szereti az állatokat. Reméljük Dorka is követi majd a családi példát. Főleg, hogy Mazsinak nagy kedvence Dorka. Ahogy meglátja már megy is hozzá puszilkodni.:)




Mazsi is megtalálta a jól bevált fotelt is magának. Minek is a kutyaház amit csináltattunk és összeszögeltünk, szőnyegeztünk, lefestettem, zsindelyeztem stb. :) Abba max nyáron jó bemenni. :)


Megállapítottam, hogy kutyából is az a jó, ha több van, ugyanúgy, mint gyerekből!:) Valahogy jobb érzés keríti az embert hatalmába, ha egy jó dologból több is van!:))))

Anették látogatóban

Anettékkal már régóta szerveztük, hogy eljutnak hozzánk, vagy mi megyünk hozzájuk. Viszont, ahogy lenni szokott hol mi voltunk betegek, hol ők nyomták az ágyat. Utána pedig kellett közös hétvégét találni, mikor mi is itthon vagyunk és ők is el tudnak jönni. Múlt hétvégén végre összejött!:)) Azért is vártam már nagyon a találkozást, mert pletyit hallottam, hogy Anett babát vár. Meglepő volt a hír, mert sokáig azt mondogatta, hogy nem akarnak egyáltalán. Nekem azért volt egy olyan érzésem, hogy nem végleges ez a döntés. A megérzésem bejött! :))


Nem kérdeztem rá mielőtt jöttek volna, mert úgy tudta, hogy még megvan a titka. Ezért meglepődött azon, hogy én nem lepődtem meg!:)) Bius kapott egy könyvet tőlük amit el is kezdtek nézegetni, illetve hordta nekik a sütiket, mogyorót stb. :) Pedig Anett és Norbi is tele voltak, azért Bius kedvéért egy-két falatot legyűrtek. :)) Bius már Dorka előtt is osztozkodós volt, így ez azóta sem változott. :) Sajnos nem tudtak sokáig maradni, mert még egy születésnapi összejövetelre is hivatalosak voltak. Mikor haza indultak, akkor Bius kijelentette, hogy: "Jó volt, hogy itt volt Anett és Norbi." :))

2012. február 25., szombat

Ati Mátraházán

Ati elutazott Mátraházára kereskedelmi értekezletre. Természetesen az értekezlet után jutott idő egy kis szórakozásra is. :)




2012. február 22., szerda

Versek

Kicsi koromtól kezdve írok verseket. Először az érzéseimet, a gyerekkori keserűségeimet írtam ki magamból. Sajnos volt mit... Később szerelmes versek is születtek bőven, illetve vidámabb hangvételűek is. :) Egy versem a Líra irodalmi újságban is megjelent. Ginához több verset is írtam, illetve Biusról is születtek versek. Pár hete hallottam egy Puskás Peti dalt, aminek megfogott a dalszövege. Ihletet is kaptam, úgyhogy megszületett az első Dorka vers is! :))

Mosoly (Dorkához)


Száll a mosolypehely, mikor rád nézek,

Szól a szeretetharang, mikor rám nézel.

Mosolyog a szeretet, mikor lélegzel,

Létezik a valóság, mióta létezel!


Tövis szúrta szívemet, beborította egy történés,

Enyhítette fájdalmamat a következő érkezés.

Végtelenül begyökerezte hitemet csillogásod.

Csillogtatja lelkemet egyszerű nyugodtságod!


Már merem hinni a hihetetlent.

Merem álmodni az álmodhatatlant.

Bár a megváltozhatatlant el nem fogadhatom

Szíved dobbanása fényt mutat utamon.


Mivel az a honlap már megszűnt, ahol az összes versem fent volt, így bemásolom Biushoz írt egyik versemet is:

Csoda (Biankához)


Mosoly vagy, egy lény az égből.

Megjöttél, mint fény az éjből.

Csillogó szemed mutat utat,

Mit anya s apa már régen kutat.


Bölcsőd szomorúságban fogant,

Mégis lényed mindent tagad.

Megszülettél, s csoda történt,

Valami megállította az örvényt.


Síró szívünk mindig marad,

Hisz, van mi oda szöggel tapad.

Szög mellé egy kis virág növöget,

Melyet kicsi szíved öntözget.


Kicsi virág sok színben árad,

A rozsda mellett sosem szárad.

Vidám kicsi lányka nem érted még,

Szívünk tele veled és veled meg az ég.


Ginának sok verset írtam. A legutolsót másolom be, mert talán ez tükrözi a legfrissebb érzéseket:


Ginának

Szörnyű perc volt, mikor megtudtam elmentél,

Telik az idő, hisz már három éves lehetnél.

Múlik az idő, eső mossa szét,

A fájdalom sebét lassan húzza szét.


Minden nap minden perce nélküled telik,

Angyalként szárnyaid hópelyhek lepik.

Nem lesz jobb hiányod sohasem kislányom,

Szívünk egészét ellepi a fájdalom.


Tudom messze még, míg karomba vehetlek,

Ezerszer mondom el majd, hogy Szeretlek!

Vigyázz ránk addig is szép álmok útján,

Velünk vagy örökre pillangók szárnyán.



2012. február 21., kedd

Busójárás!

Már évek óta terveztük, hogy elmegyünk Mohácsra a Busójárásra, főleg mivel nincs is messze!:) A honlapon azt írták, hogy kismamáknak és pici babáknak nem ajánlják a petárdák, ágyúk, kereplők, szirénák, lökdösődések miatt. Ezért eddig nem jutottunk el sajnos, mert hol pocakos voltam, hol pici babás.:) Idén viszont Gizi mamáék vigyáztak a lányokra, mi pedig felkerekedtünk. Úgy volt, hogy Zsuzsi is jön, de közben kórházba került és otthon lábadozik még pár hetet. Moncsiék pedig nem értek oda a futóverseny után. De Andiék eljöttek, így lettek bolondozó társak!:) A Busójáráson valahogy mindenki vidám volt, mindenki mosolygott, felszabadult volt. Szerencsére nem volt túl hideg sem.

A Duna parton találkoztunk pár Busóval akik egy hatalmas "kereplőt" lengettek! :)



Ekkor még kevés Busót láttunk, kezdtem is csalódott lenni. Mikor a Kóló térre értünk, akkor már elszállt a kétkedésem, mert kb. 200 busójelmezes várta a felvonulás kezdetét!:)


A kisebb máglya meggyújtását mindenki körbe állta.


Persze a Hummer-poén itt sem maradhatott ki. :D


Győztünk fotózni! Először csak néztük, hogy többeket olajjal, korommal, olajos korommal, csirketollal kennek össze, aztán szenvedő alanyként az egyik Busó leszedte a sapimat és jól bekente a hajamat liszttel!:)) Ati persze menekült, de készített egy képet az "őszülő" hajamról!:))


Mikor elindult a tömeg, akkor egy darabig haladtunk a főúton, de egy idő után túl sok Busó kapott el minket egy fotóra, vagy egy csókra!:))))



Ezért inkább felmenekültünk a járdára. :) Mikor Andiék is megjöttek együtt kerestünk élelemet.:)


De helyette rizsborra bukkantunk. Megkóstoltuk bár amúgy sem vagyok nagy alkoholizáló, kijelenthetem, hogy ez sem lesz a kedvencem. Nem volt rossz, de igazán jó sem. :D


A partnál kólót játszottak és Ati Andival rögtön táncra perdült, illetve két alkalmi táncpartner is csatlakozott hozzájuk! Videóbizonyíték is készült. :D

http://www.youtube.com/watch?v=h1_xMMXuONc&list=UUbRmUnCydKr_94ilnPwfj3A&index=1&feature=plcp

Andi kedvéért. Egy-két facebook fotó! :))


Később visszasétáltunk a főtérre és megnéztük az ágyúzást is.


Öt után elindultunk haza, hogy még időben össze tudjuk szedni a lányokat. A nagy máglyagyújtást már nem tudtuk megnézni sajnos.

Ha lesz lehetőség, akkor jövőre is megyünk!! :))

Újra Pesten

Igaz már lassan hat éve, hogy elköltöztünk Pestről, de időnként visszatérünk, mint a bumeráng!:) Főleg mivel kedves rokonok ill. barátok, régi ismerősök és néha a programok is szólítanak minket!:))) A múlt hétvégén mind a három aktuális volt.

Gyerekkorom egyik legmeghatározóbb családi sorozata a Váratlan Utazás volt, a másik a Farm, ahol élünk. Sokkal többet tanultam ezekből a filmekből, mint otthon (sajnos...). De legalább volt választásom. :D Interneten rátaláltam, hogy lesz Váratlan Utazás rajongói találkozó. Mivel nemrég újra tudtam nézni az Story4 csatornán az összes részt, így kedvet kaptam, hogy elmenjek. Főleg, mivel szinkronszínészek is hivatalosak voltak. Izgalmasnak ígérkezett! :) Írtam Reninek, mivel régen találkoztunk eljöhetne velem, ha van kedve. Szerencsére volt, így neki is megvolt a hétvégi programja és tudtunk egy kicsit pletyizni is.

Atival megterveztük, hogy csütörtökön felmegyünk, így másnap már onnan tud bemenni a pénteki pesti irodai napjára, ill. Misi és Évi is babázhatnak egy kicsit. Igaz később tudtuk meg, hogy Zolinak a szalagavatója is pénteken lesz, de azért így is maradt idejük Biussal és Dorkával lenni. :) Pénteken mivel mindenki dolgozott, iskolában volt, Ildi barátnőmék pedig betegek voltak, így Adriék jöttek át hozzánk a fiúkkal. Az elején egy kicsit nehezen indult be a közös játék, de később összehangolódva játszottak a egymással kisebb összezördüléseket leszámítva.:)

Este Norbiék és Timiék is átjöttek volna, de Timi megbetegedett, így csak Norbiék jöttek.

Másnap folytatódott a bolondozás Bius és Dorka részéről. :)

A következő képeket Évi készítette, így nincs rajtuk, csak mint operatőr! :))




VÁRATLAN UTAZÁS TALÁLKOZÓ!


A szombati ebéd után találkoztam Renivel és együtt elmentünk a VU találkozóra. Az összejövetelre több szinkronhang is meg lett hívva, viszont nem tudott mindenki eljönni. Akik ott voltak viszont emelték a hangulatot!


Gerő Gábor - Felix King igazán hasonlított külsőre sorozatbeli karakterére. Bár ő már nem szinkronizál évek óta, azért voltak még emlékei amiket megosztott velünk. Kb. 100-an biztosan voltunk, úgyhogy volt kérdés bőven. Nagyon jó hangulatú volt az egész kérdezz-felelek. Mini Peti alias Minárovits Péter késett egy kicsit, de jól tette, hogy eljött, mert formában volt, csak úgy szórta a poénokat. Hallhattuk Spongyabob hangján és Finchként (Amerikai Pite) is megszólalni. :) De számos más szinkronszerep is fűződik a nevéhez.

Gerő Gábor, Minárovits Péter és Mink:)

Szersén Gyula - Alec King (és még rengeteg,rengeteg,rengeteg hatalmas szinkron-színházi-tv szerep! ...) volt az egyik legnagyobb meglepetés. Az ő hangja amúgy is nagyon szimpatikus volt, de élőben sem lehetett csalódni benne. Nagyon aranyos, humoros, felkészült, fiatalos stb. Egy legenda! Szerény is tudott maradni sikerei ellenére. Bár azt gondolom, hogy aki eljön efféle rajongói találkozóra alapvetően megmaradt egy kicsit hétköznapi embernek, nem csak sztárnak.

Szersén Gyulával

Menszátor Magdolna is nagyon aranyos volt, bár a fiúk nem nagyon hagyták szóhoz jutni. :) Mesélt sok érdekes történetet régről és mostanról is. Van is mit, hiszen nem nagyon van olyan film, vagy sorozat, ahol ne hallanánk az ő nevét, mint szinkronhang.

Menszátor Magdolna közre fogva :)

Kovács Katalin, akinek a sorozat magyarországi megjelenése köszönhető, nagy lelkesedéssel mesélte el, hogy hogyan is került a képernyőre a Váratlan Utazás!

A másfél órás beszélgetés után jöhetett az autogramm kérés és a közös fotók készítése. :) Sajnos utána indulnom kellett haza, Ati is elindult a lányokkal közben, úgyhogy a kvízre már nem maradhattam. Talán majd legközelebb!:)

Hazafelé szerencsére jó utunk volt. Szinte végig aludtak a lányok. Pestre felfele fél úton már vége volt a szundinak, akkor hátra ültem és néztük a Kisvakondot. :)

Időközben feltették a hivatalos fotós által készített fényképeket is az Avolnea.hu oldalra, úgyhogy most ezeket is be tudom ide másolni! :)) Ezek a képek nagyon jól visszaadják a hangulatot. Egy-két képen sikerült nekem is rajta lenni. :)