.

.

2010. július 27., kedd

Tavacska

Szászváron a bányamúzeum mellett egy kis tavacskát alakítottak ki nemrég. Illetve a parkot is bővítik. Biussal tengap elsétáltunk oda. Kezét fogva sétálgattam vele a hídon. Vagyis csak a hídon, mert annyira tetszett neki, hogy más hangja van a fának, mint a kőnek amin lépked. Szerintem legalább harmincszor átmentünk rajta oda-vissza! :)) Ma ismét arra sétáltunk és még mindig nem lankadt az érdeklődés a híd iránt. Viszont ma apa is jött velünk, így az ő dereka is görbült nem csak az enyém. :)




Hazaérve Bius még érzett magában energiát, így fürdés előtt motorozott egy kicsit, vagyis próbálkozott csak. Hétvégén kaptuk egy ismerőstől kölcsön, úgyhogy még próbálgatja csak a közlekedést vele, de ha majd rájön, hajjaj mi lesz itt! :)





2010. július 26., hétfő

Kukac


Móni barátnőmtől kaptunk egy játékkukacot, alagutat. Bence fia már nem játszott vele, de kisebb korában ő is szerette. Bius is örült neki. Amint kicsomagoltam már át is ment rajta, egyszer, kétszer, háromszor, .... :D Szóval egy darabig le volt foglalva! Persze apa is kipróbálta, utána meg anya is. Tényleg mindenki annyi idős amennyinek érzi magát! :))

Marciék látogatóban

Marcit már nagyon régen nem láttuk. Kb. féléves volt mikor nálunk járt, de most újra eljöttek apukájával, Bálinttal és a nagyijával. Bius nagyon érdeklődött Marci iránt, de ez nem volt mindig kölcsönös. :) Inkább rángatták néha egymást, de lehet, ha megnőnek lesz ebből még több is! :)

Grillezés

Lackóék meghívtak minket hozzájuk grillezni. Csak fiatal szülők voltunk ott és sok gyerek. Összesen hat, illetve egy még Hetti pocakjában.:) Kisfiú lesz és Kristóf, ezt is megtudtuk. :)



Ági férje és a kislánya nem tudtak eljönni, mert lovastáborban voltak, de kisfiával Levivel eljöttek. Jól tették, hiszen régen találkoztunk már. Levi nagyon kedves kisbaba, barátságos már ilyen kicsinek is.



A nagyobb lányok (Kata és Vivi) gyurmázni kezdtek, ekkor a két egyéves a másik Levi és Bius szintén szerettek volna játszani, de mindössze megenni szerették volna a gyurmát, de erre figyeltünk, hogy ne tegyék. :)



Bius próbálta Vivi alól kivenni a széket, de szerencsére nem ment neki. :)



Közben elkészültek a finom husik, zöldségek. Evés után pedig szieszta, beszélgetés következett.




Anita és Szabi figyelik, hogy mit "rosszalkodnak" a gyerekek:



Fiúk:




Ági Levije nagyon jót aludt a hintaágyban.



Én és a kóla.:)



Bius és apája nagyon figyeltek valamit. :)




Mikor mindenki indult, akkor futottak be Zsoltiék, úgyhogy egy kicsit beszélgettünk és indultunk mi is. Szöszke nagyon elfáradt, így ahogy elindultunk estefelé haza, alig tettünk meg kocsival kétszáz métert, már aludt is, majdnem hazáig.



Úgyhogy a fürdetést átugorva rögtön letettük aludni. Kiscsibe annyira elfáradt, hogy másnap reggel a szokásos 6.30. helyett 8.00. után valamivel ébredt. De biztosan szépeket álmodott az előző napról.:) Gondolom álmában is azt a kis kosarat tologatta, amiről csak rövid időre lehetett leválasztani előző nap. :)






2010. július 16., péntek

Jaj, úgy élvezzük mi a strandot!

Tegnap elmentünk Sikondára, ott van fedett medence, itt Szászváron csak kültéri van, így most kihagytuk. Biusnak vettünk egy babaúszógumit és izgalommal váruk, hogy mit fog szólni a hatalmas "kádhoz". :) Odaúton aludt egyet csibe, úgyhogy kipihenten indultunk neki a lubickolásnak. Először csak nézett mindenre és mindenkire, aztán meglepődött egy kicsit, de élvezte, hogy tologatjuk a vizen.






Kicsit kiszívta az energiánkat a víz, de Bius láthatóan tartalékolt a kijövetelre és élvezte, hogy akárhányszor ráteszem a sapiját, ő annyiszor leveszi.








Átmentünk a gyerekmedencéhez is, ahol tudott egy kicsit vízben sétálgatni Bius, sikongatott egy kicsit, de egy idő után mindig négykézlábra akart ereszkedni. Viszont ahhoz magas volt a víz, így kezdődött a hiszti, hogy nem úgy van valami ahogyan ő elképzelte.:)



Szerencsére ezen hamar átlendültünk. Ebédeltünk egyet és pihentünk egy közben felszabaduló napozóágyon, ahol Bius nem adta ki a kezéből a teás palackot.


Sikondáról indulva már aludt is manó a kocsiban, így kerülő úton mentünk öcsémékhez, hogy tudjon aludni. Annyira elfáradt, hogy még a tankolásra sem ébredt fel, mint máskor. :) De legalább ismét frissen, kialudva tudott játszani unokanővérkéjével. Vagyis a játék abból állt, hogy egyikük mindig kivett valamit a másik kezéből és vissza. :) De ők jól szórakoztak.:)


Beugrottunk még a dédihez és aztán ismét bealvás következett a kocsiban hazafelé. Még a cumisüveg is bealudt:)) A nagy melegben nem csodálom, hogy ilyen hamar elnyomta az álom szöszkét. Viszont ahogy hazaértünk és viszont láttuk a játékokat megindult a vidámkodás az esti fürdésig.:) Sőt még a fürdés utánig is! :)




Fogmosás. Vagyis fogkefe elkobzása és játékká avanzsálása. :D
De legalább jó felét rágja! :)

2010. július 11., vasárnap

Ebédlősarok


Mivel Biusnak saját szobája lett, mi visszakaptuk a hálószobát, így a nappali végre nappali lett!:) Illetve egy étkezősarok is kapott most helyet. Ma festettem le és matricáztam fel. Tehát ismét piktorkodtam egy kicsit.

Bius szobája




Hétvégén itt volt az asztalos ismerősünk és beszerelte az ablak alá a még hiányzó polcokat, így készen lett a babaszoba! Olyan jó lett, hogy beköltözöm! :) Na jó nem, de azért napjában többször megállok és csak nézem, hogy milyen jó lett.:) Főleg, hogy Én festettem!:) No azért nem fogok szakmát váltani, nem leszek festő, mert azért nem megy olyan profin. :) De, ha a lehetőségekhez képest nézzük... :)


Tortilla


Hétvégén eljöttek barátnőim és sütöttünk Tortillát. Finom lett. Igaz képek nem készültek, de mindenki sürgött-forgott a konyhában, szeletelt, sütött, nyújtott stb. Kicsit magyarosítottuk az eredeti receptet, ill. útközben még sokat módosítottunk a saját eredeti elképzelésen is, de így születnek a mesterművek! :) Moncsiék sajnos nem tudtak eljönni, mert Bencu beteg lett, de legközelebb majd bepótoljuk!

Előszülinap!


Ugyan csak hó végén lesz az első szülinap! (Úristen már itt tartunk! ÁÁá, de én nem öregszem, csak a gyerek! :) ) Szóval Bius egy vagány rózsaszínű triciklit kap, vagyis kapott, mert nem bírtuk megállni, hogy ne adjuk oda előbb. Igaz ő még úgy sem tudja, hogy miért kapta, csak élvezi. Leginkább tologatni szereti, ugyan az utazás sincs ellenére benne. Viszont a zenélő funkciójával kezdek valamit, mert kicsit hangos, ami Biust nem, hanem inkább engem zavar. :D

Videó: http://www.youtube.com/watch?v=jDOdnG-mMFU



Hajpánt





Bius megtalálta a hajpántomat és legalább egy órát játszott vele. Nem kell drága játék! A hétköznapibb dolgok sokkal érdekesebbek! :)

Első betegség

A jól sikerült hétvége után hét elején Bius ébredés után tűz forró volt. :( Magas láz! Később hasmenés következett. Próbáltam levinni a lázát, de sajnos nem sikerült, így hívtam a doktornőt, de mivel helyettesítés volt szabadság miatt már nem volt bent. Így Attila gyorsan hazajött és mentünk az ügyeletre. A váróban már jobban volt Bius, még egy ott üldögélő ötéves kislánnyal is incselkedett, kukucsolt. Persze mikor bejutottunk nem tetszett, hogy a doktorbácsi megvizsgálja minden figyelmeztetés nélkül, de azért jól tűrte. Másnap még mindig láz, hasmenés és már hányás is. Ekkor újabb telefon. A doktornő kijött. Bius kapott szurit, amitől jobban lett, aludt, aludt és aludt. Következő napra már kezdett a láz lemenni és minden más tünet is enyhült. Rossz napok voltak ezek mindenkinek.


Gondoltam, hogy nem lesz jó látni, mikor beteg, de tényleg nagyon rossz, mikor látom, hogy szenved szegénykém és nem tudok rajta segíteni. De szerencsére túl vagyunk ezen is és visszatért a vidám, mászkálós leányka is! Újra van sikongatás a házban! :))

Felújításavató:)

Végre "nagyjából" készen vagyunk a ház belső felújításával. Ennek örömére két hete meghívtuk Attila nagynénjeit és unokatesóit. Jó sokan voltunk, mindenki érkezett sorban a bográcsozásra. Bius nagyon örült Katának és Barnusnak a másod unokatesóknak. Csirkepörkölt készült. Lackó (Attila unokabátyja) kezébe vett az irányítást, így nekem a főzésre nem kellett odafigyelnem, tudtam egyéb dolgaimat intézni. No de ha ő szeret főzni, akkor miért is ellenkeztem volna. :)


Amíg készült az ebéd, addig a nagyok beszélgettek, a kicsik pedig homokoztak, illetve Bius később pancsizott is. Ennek eredménye az lett, hogy Kata és Barnus belemerte az összes vizet a homokozóba, jó nagy "sárt" csinálva. Ők élvezték! :)) Mi viszont száríthattuk ki a homokot, de sebaj, nem olyan nagy gondok ezek.

Később kicsi a rakást játszottunk amiben én nagyon elfáradtam és inkább bújócskára tértünk át. Jó néha gyereknek lenni! :) Az ebéd finom volt, be is sütiztünk. :)
Kata szomorú volt, mikor elmentek, mert még bújócskázott volna, de megígértem neki, ha megyünk hozzájuk, akkor folytatjuk.


2010. július 1., csütörtök

Bius kivette a kezemből a porszívót, és a saját kezébe vette az irányítást.:)



http://www.youtube.com/watch?v=WFkisi14Zfk