.

.

2011. október 29., szombat

Hosszú hétvége


Szombat

Mindenszentek előtti szombaton bementünk Komlóra előre hozva a temetői látogatást, mert Attila nagybátyáék (Misiék) is akkor jöttek le Pestről. Így legalább nyúzhatták egy kicsit a lányokat hiszen nagyon szeretik őket! Bius már nagyon várta "Kakaót" (Zolikát). :) De felváltva hívja így és a nevén is. :D Amikor megérkeztünk már meg is kezdődött a futkározás, bújócskázás, úgyhogy az eredeti tervvel ellentétben Bius is ott maradt Dorkával, amíg mi a temetőbe mentünk. Elmentünk Huszár mamáért és elvittük a mánfai temetőbe anyuhoz. Előző nap nagynénémékkel a komlói temetőbe volt, de Mánfára nem vitték ki, úgyhogy oda együtt mentünk. Anyu sírja mellett volt eddig egy üres hely, de már van oda is temetve valaki. Anyu a fali sírhelyen a sarokban van, így tudtunk közvetlenül nála mécsest gyújtani. Ilyenkor mi mindig csak mécseseket viszünk, hiszen a virágok hamar elhervadnak, a mécses és a gyertyaláng jobban türközi a meghittséget és a gyászolók hangulatát...

Miután mamát haza vittük elmentünk a komlói temetőbe is Attilával. Végig látogattuk a papákat, mamákat, Attila anyukáját. Furcsa, mert soha nem mondtam, úgy, hogy anyósom, hiszen nem ismerhettem, már nem volt köztünk, mikor Atival egymásra találtunk. Így nekem, mint Attila anyukája maradt meg a szókincsemben. Nála gyújtottunk, mint mindig Ginának is egy gyertyát. Pici angyalkánkra mind két mamája az égben vigyáz...
Meglátogattuk Nikiék kislányát is, aki kétéves korában lett angyalka. Olyan nehéz volt ott állni a sírjánál, bele gondoltam, hogy Nikiéknek mennyivel sokkal nehezebb lehet...

A temetőzés után gyorsan bevásároltunk és mentünk is vissza a lányokhoz. Amíg elvoltunk, addig Szilárd szokás szerint sorban készítette a fényképeket. Jó fényképarcuk van a lányoknak, igaz Szilárd is jól tud fényképezni. Nem úgy, mint én. Ildi barátnőm szerint azért szellemképesek a képeim, mert rögtön 3D-ben készítem őket, így meg nem értett művészként én vagyok a jövő fotósa. :D :D


Évi, Dorka:


Misi, Dorka:


Bius nagy kedvence a buborék!


Misit is rá vette a fújkodásra. :)


Kis hunci:

Másik hunci:


Fotómodelleim:







Indulás előtt még belefért egy kis bújócska Zolival az asztal alatt:


Dorka pedig elaludt Szilárd papa vállán.

Tesók (Ati anyukája hiányzik a képről) ...


Vasárnap

Másnap Zsuzsi, Erika és Moncsi barátnőmék jöttek. Pár hete szervezzük, hogy melyik nap jó mindenkinek. Ati kihozta Zsut és Erikát. Moncsi pedig Bencével később érkezett. Mivel sokat késtek, így mi már majdnem mindent befaltunk, mire ide értek. :) Sütöttem pizzát, Zsuzsika hozott sütit, úgyhogy estére megint nem tűnt feleslegesnek a szobabiciklizés. :D

Vacsi utáni szieszta:

Egy puszika. Mi lesz itt 10 év múlva??!! :D :D


Megbeszéltük a csajokkal, hogy mielőtt Erika visszamegy Mexikóba a párjához előtte még beülünk valahova dumcsizni.
Biussal felragasztottuk az ajándék matricáit a szobájába. Muszáj volt kitenni, mert ő az ágyneműre és a komódjára gondolta elhelyezni. Ezért minél hamarabb ki kellett találni, hogy a függöny melletti üres helyen legyen díszítés. :)

Kedd

Zsófiékkal már korábban megbeszéltük, hogy együtt megyünk Pécsre a Szemefénye Alapítvány által rendezett Daru madarak megemlékezésre a temetőbe. Mivel a kis Szonja is már betöltötte a hatodik hetét így előtte náluk találkoztunk.

Zsófiék fiai Szabi és Peti nagyon hasonlítanak az apukájukra. Szonja viszont tiszta anyukája!
(Szabit sajnos nem ismerhettük, mert angyalka, de sok képet láttunk róla, így olyan, mint ha egy kicsit ismertük volna) ...

Egy kicsit babáztunk keresztben is. Érdekes, hogy Dorka nemrég még ilyen pici volt és mégis mennyire fura volt látni és fogni a csöpp kis babát!


Bius rögtön mondta, hogy Dorka! De mondtam neki, hogy nem mindenki hugija Dorka, Peti hugija Szonja. :) Utána mindig mondogatta, hogy Szonja, Hol van Szonja!? :)


Peti épp aludt mikor oda értünk, de ahogy felkelt Bius már a szobájába termett és gyorsan egymásra hangolódva már játszottak is. Leginkább autókkal, repülőkkel, motorokkal. Csupa olyan dologgal, ami Biust is érdekli.

Zsófiéknak pedig Dorka súlya volt furcsa Szonjához képest. :)

Ati és Peti:

Peti a kis hunci!


Ati, Dorka



 :)

 

Imádja a hugiját, már most jó bátyókája. Hajaj hogy fog majd később is vigyázni rá! :))

Zsófi készített nagyságsorrendben egy képet a kanapén fekve. Persze valaki mindig belemozdult. :D




Miután a gyerkőcök ettek egy pár falatot elindultunk Pécsre a temetőbe. Persze így összesen négy gyerekkel bele telt egy kis időbe, míg összekészültünk, de nem volt vészes! :)
Igaz a megemlékezés elejét lekéstük, de nem ez volt a lényeg. Mikor odaértünk, akkor Nikiék már ott voltak, így Petrus és Bius is örültek egymásnak!


Mivel mindannyian már gyerkőcökkel, babákkal mentünk, így nem volt időnk szomorkodni, de ettől függetlenül mindenki gondolatában ott volt az elvesztett gyermeke, hiszen ezért is mentünk oda.

Dorka nem akart már aludni, így Ati kivette a babakocsiból és aztán elindult a babaduma, amit a nagyobb porontyok felváltva utánoztak. :)


A mécsesek már szépen égtek a letűzött darvak mellett.


Amíg még világos volt, addig ráírtuk az angyalkák nevét a papírmadarakra. Tavaly nem tudtunk elmenni, akkor Nikiék írták fel Gina nevét, de most megtehettük mi.

Niki most is listával készült és sok angyalka nevét írta fel, én pedig írtam külön még Csengének, Mariann barátnőm kislányának is. Közben ránk esteledett, elég hamar. A mécsesek nagyon szépen világítottak, mintha ott lettek volna velünk elvesztett gyermekeink is egy kicsit a parányi fénylő lángocskákban ...

A végén Zsolti csinált egy közös képet is:



2011. október 21., péntek

Zumba!

Sok ismerőstől hallottam már, hogy járnak Zumbára, így megnéztem a youtube-on, hogy mi is ez. Két hete pedig a zenebölcsiben az egyik anyuka mondta, hogy lesz Szászváron is Zumba, úgyhogy úgy döntöttem kipróbálom, nem árt egy kis mozgás. Persze az elsőre nem tudtam elmenni, mert Attila Pesten volt csütörtökön is azon a héten, így maradt ez a hét a próbára. :) Viszont nem csalódtam, jól kifáradtam, megmozgattam magam és még izomlázam is van. :) Szerintem ez a Zumba fitness (tánc) olyan, mint mikor discoba megy az ember lánya és sokat táncol. Annyi különbséggel, hogy itt jobb a társaság és nincs füst! :)) A lényeg, hogy minden héten menni fogok, ha lesz rá lehetőségem! Pár ismerősöm már függő! :D

2011. október 14., péntek

11. évfordulónk!

Idén októberben volt Atival a 11. évfordulónk. Hihetetlen, hogy már 11 éve volt, mikor az akkori Soul6-ban végre igent mondtam arra Atinak hosszas udvarlás után, hogy járjunk. :)) Néha kevésnek tűnik, de ha vissza gondolok, hogy mi minden történt azóta, mennyi helyen jártunk együtt, akkor pedig többnek, mint 11. :D Tavaly adtunk egymásnak a kerek évforduló alkalmából ajándékot, de egyébként egy ideje már nem szoktunk, hanem megbeszéltük, hogy inkább közös programot csinálunk az évfordulón, így a házasságin is. Persze azért kaptam egy szép szál vörös rózsát, én pedig sütöttem egy vakondtúrás tortát. :)


A közös élmény pedig idén egy színházi előadás volt. Próbáltunk olyan programot keresni, ami nem kezdőik túl későn a lányok miatt, akik addig Gizi mamáéknál voltak. Nagyon szeretnek ott lenni, de nem csoda, hiszen imádják őket!:)

Szóval, a Pécsi Nemzeti Színház oldalán találtam egy jó kis vígjátékot, amiről jókat olvastam, így meg is vettük a 17 órási előadásra a jegyeket. A darab címe Csókol anyád! volt. Nagy Ervin és Vári Éva vendégszínészek játszották. Mivel kétszereplős, így az elején kicsit unalmasnak találtam, de ez csak az első negyed óra volt, utána elkaptam a fonalat. :D


Mivel nem lehetett képeket készíteni így netről töltöttem le egy párat a hangulat kedvéért. :)


Nagyon szép nappal is a színház épülete, de szerintem esti fényben még mutatósabb.
Pécs eddig is nagyon szép volt, de amióta egy-két teret, utcát felújítottak, azóta még hangulatosabb lett a belváros.

Mi a Színház előtt, színház után :))