.

.

2012. augusztus 24., péntek

Szászvár-Budapest-Párkány-Szászvár


 Péntekre Ati szabit vett ki és reggel fel is kerekedtünk neki indulni Pestnek.:)
Hetekkel előtte elterveztük, hogy Ildi barátnőm kisfia addigra már látogatható lesz. Viszont sajnos pont ők nem értek rá fogadni minket. De ettől még nem csüggedtünk és a többi programot nem hagytuk ki, ha már mindenfélét köré szerveztünk!:))
 
Első állomásunk Magdalénáékhoz vezetett. Tudom mindig írom, hogy mindenkivel rég találkoztunk, de ha egyszer ez az igazság!:) Tavasszal voltunk náluk utoljára, akkor a lányok nélkül.
Egy plusz tapasztalattal is bővült a tudásunk. Dorka nem bírja a bezártságot, illetve a liftet. Ahogy elindultunk már sírt is. Úgyhogy tényleg ahogy gyerek annyi féle.:)

Ahogy beléptünk az ajtón a lányok már indultak is játszani az erkélyre, majd később a játszós szobába.

 

 Addig az anyukák trécseltek.:)


Indulás előtt, még egyszer a kedvenc játék a kiskonyha!:)

 

Sajnos nem tudtunk sokáig maradni, mert Tessusnak alvás idő volt, illetve még Ati munkahelyére is be kellett ugrani.

............

No a munkahelyen is volt meglepetés.:) Mindenki megcsodálta a lányokat. Bius körbejárt, mintha mindig is ott lett volna. Dorka pedig vadul kereste a falon az órákat.:)


.............

Mikor itt végeztünk mentünk is Ati munkatársának, Kingának a búcsú kerti partyjára. Ausztráliába költöznek családostul, mert ott kapott jó álláslehetőséget. De úgy gondolták, akkor már kiköltöznek végleg! Bátrak nem mondom!!:))

Kinga nagyobbik lánya Dorkával:

 Gyűlnek a vendégek:


Bius minden áron bicajozni akart:


Trambulin sem maradt kihasználatlanul az udvaron.

Dorka szokás szerint hamit követelt.:) Édes volt ahogy megpróbált ő is hullahoppozni!:)



Itt sem maradtunk  túl sokáig, mert Misiék már  vártak minket!:)
Viszont Bius örült nagyon, mert az egyik rollert ami Kinga lányainak már kicsi volt megkapta ajándékba.:) Azóta megy itthon a rollerezés éjjel-nappal!:))

....................

Misiékhez is odaértünk végül!:)

 

 Az egész napi programok után hamar eljött az esti fürdés. De másnap újult erővel vágtunk neki a játszótérnek!:)


 


Ebéd után amíg Dorka aludt, addig Ati betartotta ígéretét Biusnak és elvittük a repülőtérre:


Késő délutánra pedig megérkeztek az unokatesók!:))

Elvan a gyerek, ha játszik.:)

Adri mellől nem nagyon mozdultak el a fiúk!:)

 Ajándék bontogatás:


 Dorka kedvence a cipők után a táska!:) Ezzel a szatyorral fél órát biztosan elmászkált.:)


Andi és Norbi:

 Vonatozás az erkélyen.:)



 Az esti fürcsinél Timi is besegített!
Tavasszal lesz az esküvőjük! Mindenki úgy várja már!:)) Bár gondolom senki sem jobban, mint ő és Kálmi!:)

.....................

Vasárnap már indultunk is neki a határnak! Mivel ingyenes, így csináltattam a lányoknak személyi igazolványt, hátha igazoltatnak minket Párkányban.

Már láttam egy párszor a bazilikát Esztergomban, de még mindig elcsodálkozom,hogy milyen szép.:)

Sanyiéknál jött a felismerés, hogy emelet és lift... Dorka szája már a látványtól is görbült, úgyhogy én mentem Biussal lifttel, Ati pedig gyalog indult neki Dorkával.:)

Nem, nem főznek a fiúk!! A buborékfújó pisztolyokat töltik!:)

 
 

Egy kupac gyerek!:)

Dorka csalódottan vette  tudomásul, hogy a lakásban nincs falióra, vagyis tik-tak,tikitiki, ahogy ő mondja.:)

 

Dorkát próbáltuk letenni az utazó ágyba aludni, de csak nem akart összejönni, így maradt a közös játék!:)


Bius nagyon jól elvan mindig a kisebb gyerekekkel. Sanyikát is rögtön pátyolgatta és puszilgatta.:)
 
 

A játék és bemelegedés után jöhetett az ebéd.


Sanyi após szeletel!:) Még nem tudni melyik lánynak lesz apósa, de kinézte már Sanyikának a jövendő belijét. Leginkább Dorka az esélyes szerinte. Bár úgysem ő fog dönteni, hanem a gyerekek!:))


Ha viszont bejön amit Sanyi mond, akkor nem sokan mondhatják el, hogy a vőjüket kézben tartották még pelenkás korukban!:))

 

A finom ebéd után jöhetett a séta!
Parkoláskor kifigyelte Bius a játszóteret, úgyhogy nem is tudtunk volna elmenni mellette!:)



Míg leértünk a sétáló utcára, addig Dorka elaludt a kocsiban, úgyhogy újabb csodálatos családi kép született, ahol a legkisebb épp szuszmákol!:)

 Szabó család!:)


Ugye, hogy szép a kilátás?




Felébredt a kisasszony.:)


Épp fotót csinált rólunk Sanyi, erre Dorka odajött és leült elém. Milyen dolog, hogy ők kihagyjuk, igaz?:)

Olyan nincs, hogy mindenki jó képet vágjon!:)

Sanyi após és a vőgyerek :D

Remélem mindenkivel hamarosan találkozunk!! Ezek az igazi kapcsolatok, nem a facebookon!:))