.

.

2012. augusztus 4., szombat

Huszár dédinél és Anettéknál

Anettéknál voltunk babalátogatóban szombaton!:) Már nagyon kíváncsiak voltunk a kis Áronra! Igaz képen már láttuk, de a babalátogató élménye mégis más, mint a képek nézegetése. 

Előtte viszont felnéztünk az egyik dédihez (Huszár mama), mert Bius a szülinapi ünnepségen kérdezte tőle, hogy mikor megyünk majd hozzá. Nagyon szeretnek a lányok nála pakolni a sok kincs között. Fotók, díszek, plüssök, gesztenyék stb. :)



Anettékhoz ebéd után mentünk. Áron épp kajcsi után aludt egy kicsit Anett kezében. Látszott, hogy büszke szülők! Csak úgy ragyogott a szemük!:)) Fura, hogy Dorka egy évvel ezelőtt ilyen kicsi volt. Pont egy év, mert Dorka szülinapján született Áron!:)
Anették egy darabig úgy gondolták, hogy nem vállalnak babát. Én nem mondtam erre neki soha semmit; azt sem, hogy jól látja, azt sem, hogy nem. Gondoltam, ha eljön az ideje, akkor majd akar ő is. Így is lett, úgyhogy a környezetük meglepődött. Én nem, inkább örültem!!!!:))))


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése