Igen, igen!! Megalakult a Komlói Állatvédő Egyesület!!:)) Már egy ideje segítünk a bonyhádi telepnek apróbb dolgokkal. Télen pedig belecsöppentünk a komlói munkába is. Egyik dolog jött a másik után, míg azt nem vettük észre, hogy szerves részei vagyunk a magnak.:) Egyik tagunk ötlete ill. önkormányzati és egyéb dolgok miatt úgy döntöttünk, hogy egyesületté alakulunk. Sok mindennel meg kell még küzdenünk és vannak nehézségeink, de hiszem, hogy menni fog! Sok kutyát megmentettünk már. Segítettünk gazdikon, családokon is, nem csak állatokon. Az ülésen megkaptam azt a bizalmat, hogy megválasztottak alelnöknek. Úgyhogy remélem nagyon sokáig fogom még tudni intézni a kutyák és más állatok sorsát.
(Előre szólok, hogy a további rész kicsit naplószerűre sikeredett.:) Bár első sorban magamnak és a családnak, érdeklődő barátaimnak írom a blogot, egy kicsit most lelkizhetnékem támadt.)
Nem is tudom visszavezetni pontosan, hogy honnan jött az állatbarát gondolkodás, az állatok szeretete. Hiszen nem úgy neveltek, hogy tiszteljem és szeressem őket. Voltak állataink, amiket levágtunk, csirkék, malacok. Kutyánk is volt mindig, de sokszor megkötve és "csak" házőrzésre tartva. A családban sajnos nem láthattam felelős viselkedést az állatokkal szemben. Igaz én a tyúkokat és disznókat is mindig sajnáltam... ha már más nem sajnálta őket.
Volt egy tacsink, de rá nem nagyon emlékszem, még kicsi voltam mikor meghalt szegény. Arra emlékszem, hogy sötét színű volt és volt két folt a szeme fölött, ami barna volt. Csöpinek hívták, ha nem csal az emlékezetem. Az első kutyánk akire jobban emlékszem Jack volt, akit azért intézett el apám, mert sokat ugatott és zavarta a szomszédokat. Valahol ott már éreztem, hogy én ezt elítélem. Pedig még kicsi gyerek voltam. Persze, hogy szerettem Jacket, a kedvenc filmsorozatomból (A farm ahol élünk) neveztem el... Emlékszem, mikor kölyökkutyaként megláttam és totyorgott csak, mert azt sem tudta hova került. De ezen kívül is éreztem, hogy ez több, mint szeretet, hiszen nem értettem egyet a viselkedési modellel...
Talán ott indult el az igazi tisztelet, szeretet, mikor úgy éreztem a családban egyetlen egy élőlény van aki igazán szeret, aki kimutatja, aki megpuszil, odabújik és nem bánt... a következő kutyusunk, Rexi. Ő egy foxi volt és bármikor, ha rossz kedvem volt, mert bántottak, kiültem a lépcsőre a ház elé és ő odabújt hozzám. Igaz tudományosan bebizonyították, hogy az állatok simogatása oldja a stresszt, így lehet ezért is volt szükségem rá, hogy megsimogathassam a kiskutyámat.
Később lettek hörcsögeim. Nagymamámnál még a kismalacokhoz is befeküdtem játszani. Szerencsére az anyakoca hagyta, nem haragudott érte.:) A cicánk viszont nem volt egy tipikus bújós cica, inkább magánzó volt lány létére. Vele csak akkor lehetett szót érteni, mikor kiscicái voltak.:) Nyekk úgy került oda hozzánk, hogy valószínűleg kidobták és oda csapódott a házunkhoz.
Általános iskolás koromból még fősulis kollégiumi időkig is voltak hörcsögeim, akik jöttek velem a pesti albérletbe, majd a lakásba is, ahol már Attilával laktunk együtt. Persze a szaporulat mindig frissült, hiszen nem élnek sajnos sokáig a picurka állatkák. Lassan Ati is megszerette a hörcsögöket, bár előtte nem tudta mit lehet szeretni bennük.:)
Első közös kutyánk Frodó volt, akit egy családtól fogadtunk örökbe, mert nem tudták megtartani a főbérlőjük miatt. Ő sajnos négy éves volt, mikor elvitte a daganat... Második kutyánk Fifi most is kint rohangál az udvaron. Viszont pajtása Mazsika már nem lehet vele, róla majd külön írok.
Kettőjüket a bonyhádi Kíra Egyesülettől fogadtuk örökbe tavaly illetve idén.
Bius első szava az volt, hogy "vau" és Dorka szegényes szókincsében is szerepel már ez a szó!:) Jó látni, hogy ők is szeretik az állatokat már most!
(Előre szólok, hogy a további rész kicsit naplószerűre sikeredett.:) Bár első sorban magamnak és a családnak, érdeklődő barátaimnak írom a blogot, egy kicsit most lelkizhetnékem támadt.)
Nem is tudom visszavezetni pontosan, hogy honnan jött az állatbarát gondolkodás, az állatok szeretete. Hiszen nem úgy neveltek, hogy tiszteljem és szeressem őket. Voltak állataink, amiket levágtunk, csirkék, malacok. Kutyánk is volt mindig, de sokszor megkötve és "csak" házőrzésre tartva. A családban sajnos nem láthattam felelős viselkedést az állatokkal szemben. Igaz én a tyúkokat és disznókat is mindig sajnáltam... ha már más nem sajnálta őket.
Volt egy tacsink, de rá nem nagyon emlékszem, még kicsi voltam mikor meghalt szegény. Arra emlékszem, hogy sötét színű volt és volt két folt a szeme fölött, ami barna volt. Csöpinek hívták, ha nem csal az emlékezetem. Az első kutyánk akire jobban emlékszem Jack volt, akit azért intézett el apám, mert sokat ugatott és zavarta a szomszédokat. Valahol ott már éreztem, hogy én ezt elítélem. Pedig még kicsi gyerek voltam. Persze, hogy szerettem Jacket, a kedvenc filmsorozatomból (A farm ahol élünk) neveztem el... Emlékszem, mikor kölyökkutyaként megláttam és totyorgott csak, mert azt sem tudta hova került. De ezen kívül is éreztem, hogy ez több, mint szeretet, hiszen nem értettem egyet a viselkedési modellel...
Talán ott indult el az igazi tisztelet, szeretet, mikor úgy éreztem a családban egyetlen egy élőlény van aki igazán szeret, aki kimutatja, aki megpuszil, odabújik és nem bánt... a következő kutyusunk, Rexi. Ő egy foxi volt és bármikor, ha rossz kedvem volt, mert bántottak, kiültem a lépcsőre a ház elé és ő odabújt hozzám. Igaz tudományosan bebizonyították, hogy az állatok simogatása oldja a stresszt, így lehet ezért is volt szükségem rá, hogy megsimogathassam a kiskutyámat.
Később lettek hörcsögeim. Nagymamámnál még a kismalacokhoz is befeküdtem játszani. Szerencsére az anyakoca hagyta, nem haragudott érte.:) A cicánk viszont nem volt egy tipikus bújós cica, inkább magánzó volt lány létére. Vele csak akkor lehetett szót érteni, mikor kiscicái voltak.:) Nyekk úgy került oda hozzánk, hogy valószínűleg kidobták és oda csapódott a házunkhoz.
Általános iskolás koromból még fősulis kollégiumi időkig is voltak hörcsögeim, akik jöttek velem a pesti albérletbe, majd a lakásba is, ahol már Attilával laktunk együtt. Persze a szaporulat mindig frissült, hiszen nem élnek sajnos sokáig a picurka állatkák. Lassan Ati is megszerette a hörcsögöket, bár előtte nem tudta mit lehet szeretni bennük.:)
Első közös kutyánk Frodó volt, akit egy családtól fogadtunk örökbe, mert nem tudták megtartani a főbérlőjük miatt. Ő sajnos négy éves volt, mikor elvitte a daganat... Második kutyánk Fifi most is kint rohangál az udvaron. Viszont pajtása Mazsika már nem lehet vele, róla majd külön írok.
Kettőjüket a bonyhádi Kíra Egyesülettől fogadtuk örökbe tavaly illetve idén.
Bius első szava az volt, hogy "vau" és Dorka szegényes szókincsében is szerepel már ez a szó!:) Jó látni, hogy ők is szeretik az állatokat már most!
Az eddigi mérleg alapján sok kutyát sikerült megmenteni, gazdihoz adni együttesen a csapattal. Illetve még több éhező kutyát etetünk stb. Szóval nehéz, összetett, de hálás feladat, ha bár fel kell készülni a veszteségekre is, azért remélhetőleg több lesz a sikerélmény!! Az állatok ránk vannak bízva.
"Bárcsak megértenék az emberek, hogy az állatok ugyanolyan kiszolgáltatottak, s ugyanúgy függenek tőlünk, mint a gyerekek; ezt a gyámságot ránk ruházták!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése