.

.

2012. október 7., vasárnap

Kutyás progi

A Gyermekek Az Állatokért Alapítvány meghívott minket az első születésnapi rendezvényükre. A Komlói Napokon bevált arcfestés, kézfestés, kvíz került előtérbe nálunk. Ezen kívül hirdettünk rajzversenyt is, és gyűjtöttünk adományt. Illetve vittünk örökbe fogadható kiskutyákat is. Négy kiskutya is gazdára lelt, új otthonba került!:)

Hamar elment a nap, pörgött minden körülöttünk!:) Az alapítványosok nagyon jól megszervezték a programokat, minden szuper volt!!:)

A nap végén mikor eltettük a boxokba a maradék kiskutyákat közben két kutyus össze lett cserélve. Egyik a határtetői kertekhez került, másik pedig Mecsekfalura. Úgyhogy mire kiderült már sötétedett. Zsuzsa, Brigi és Lilla velem voltak az autóban. Elindultunk hát visszacserélni a kutyusokat.:) Persze útközben elkapott minket az eső és olyan nagy vihar kerekedett, hogy alig láttam ki az autóból!:) Mecsekfalun majdnem beragadtunk a sárba is. Ezek után a határtetői kutyát már nem tudtuk visszavinni, mert annyira esett az eső és annyira sötét volt. Úgyhogy ő Zsuzsáéknál éjszakázott másnapig, míg visszavittük.:)
Hazafelé, mikor Annak-aknánál nem tudtam tovább menni, mert a tűzoltók egy kidőlt fát vágtak éppen el, már nem is csodálkoztam.:) Egy szerencsém volt, hogy épp el tudtam még indulni, mert annyira kevés volt a benzin a kocsiban, hogy dombnak felfelé nem indult be elsőre.:))








Igazság szerint nem is bántam, hogy ilyen pörgősre/kalandosra sikerült a nap, hiszen aznap volt Gina születésnapja... Igaz mindig az előtte lévő napok a nehezebbek mindig, azért mégis sokszor eszembe jutott, hogy más esetben éppen otthon lehettem volna születésnapot ünnepelni... De megtanultam már, hogy a mi lett volna ha.... kezdetű mondatoknak nincs jó vége...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése