.

.

2013. augusztus 4., vasárnap

Ez + az ami kimaradt :)

Egy kicsit elmaradtam a blogolással, úgyhogy most talán sikerül utol érni magam. Jó pár hónapot pótoltam most be, úgyhogy egy-két dolog időrendi sorrend nélkül még bekerült ebbe a bejegyzésbe. :)


FUTÁÁÁÁÁSSSSS!!!!!:)

Attila közben elkezdett futóversenyekre járni, esténként, vagy reggelenként edz. Az első félmaraton a Máré-félmaraton volt, azóta pár hetente mindig van valami újabb verseny. :)


................................................................................................

MAGYARHERTELENDI PANCSI

Még nem voltunk Hertelenden amióta az új fürdő van, így idén kétszer is ellátogattunk, a lányok élvezték, a víz is jó hőmérsékletű volt, illetve a gyerekmedencében kedvenc volt a szökőkutas béka. :))
Dorka persze először csak messziről nézte az eseményeket, aztán belejött a lubickolásba!:) Bius pedig az első perctől önállóan gondolta, hogy közlekedik a pokrócunk és a medence között. Tipikus. ;) :P









Szereti-szereti, épp hazafelé vattacukorra várva!:)

....................................................................

EGY KIS BALCSI

Mikor már nagyon meleg volt és nem bírtunk a szobában sem maradni, akkor volt, hogy elugrottunk alvásidőben a Balcsira, jobb esetben tényleg alvás volt a kocsiban és jöhetett egy kis pancsi. :) 








..............................................................................

BARÁTI LÁTOGATÁS

A Keserü család idén sem hagyhatott ki egy Szászvár túrát. :)) A gyerkőcöket sokszor nem tudtuk, hogy ki hogyan figyelje, mert szó szerint ahányan voltak annyi felé szaladtak!:))






.........................................................................

KRESZ PARK

Természetesen a szülinapi bicaj nem csak itthon használható, így párszor elmentünk a szilvási kresz parkba is gyakorolgatni. :)





......................................................

HUNCIK

Dorka is felavatta a bicajos gyerekülést és a várakozással ellentétben még élvezte is. :)

 

Jó, hogy tele van a szoba játékkal, ez kreatívabb. :))


 Együtt sütünk-főzünk és közben megy a trécselés. :)

 

Dorka órákat el tud lenni pár pónival, szerepjátékozni nagyon szeret. :)


 Együtt huncutkodás megy minden mennyiségben!:)


 Papával, mamával :))




Kis színésznők. :)





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése