Anyu temetése

Anyu temetése január 21-én volt. Két héttel azután, hogy megtudtuk nincs többé. Gondolkodtam, hogy leírjam-e ide, hogy milyen volt, de végül úgy döntöttem leírom. Emléket állítva neki. Ugyan nem volt olyan nagyon szoros, igazi anya-lánya kapcsolatunk, de azért szerettük egymást. Öcsém azt mondta, hogy megnyugodott a temetés után egy kicsit, viszont én utána lettem álmatlanabb. Azóta egyszer-kétszer álmodtam vele, mintha elköszönt volna. Annak idején papánál (anyu apukájánál) is így volt, hogy álmomban jött el és búcsúzott el.

Szóval a temetésen nagyon sokan voltunk, azt hittem, hogy olyan 10-15-en leszünk, de szerintem 50-60-an biztosan voltunk. Anyunak nagyon sok unokatesója van, mert mama és papa is sokgyerekes családban nőtt fel. Szóval jó páran eljöttek. Barátaim is ott voltak, ami jól esett. Vettem be egy homeopátiás nyugtatót, habár soha sem éltem ilyen szerekkel, de most ugye nem egyedül vagyok, így Ficánka érdekében inkább... Igaz azon kívül, hogy álmos voltam nem éreztem más különös hatást.

Sikerült Rúzsa Magdi Gábriel című dalát ill. a Kék nefelejcs című dalt is lejátszatni Máté Péter dala mellett. Anyunak ezek voltak a fő kedvencei, biztos tetszett volna neki. Próbáltam úgy nézni az egészet, mintha az ő szemével nézném, ezért gondolom, ha látta ott ahol most van, akkor biztos elégedett volt. Mikor anyu volt főnökét is láttam, akivel nem voltak jóban még az is eszembe jutott, hogy azt mondaná, hogy mit keres ott? :) Szóval tényleg az ő kicsit "durcás" hozzáállásával láttam az egészet. Anyu hamar tudott mérges lenni, ha valami nem úgy volt, ahogyan ő akarta. Igazi Kos volt, fejjel a falnak hozzáállással.

Nagyon sok és szép virág volt:

Ez a kép még az esküvőnkön készült róla még 2005-ben. Általában mindig ilyen szomorkás arca volt anyunak, ritkán mosolygott, főleg az utóbbi időben. Igaz mikor unokázott Szandival, vagy Biussal akkor sűrűbben láttuk nevetni.

A polgári búcsúztató a sírba helyezésnél pont azt a verset mondta el, amit Ginához tettem annak idején ki iwiw-re.

"Anya, akinek holt gyermeke van,
Csak fél szemével néz a napba már,
A másik szeme túl a Mindenen
Holt gyermeke távol nyomában jár.

Anya, akinek holt gyermeke van,
Csak félig él, lehúzza őt egy sír
S mikor élő fiára mosolyog,
Az egyik szeme akkor is csak sír."

Persze eszembe jutott Gina, na és az is, hogy nagymamámnak is mennyire nehéz lehet. Hiába tudta, hogy ez be fog következni, azért mégis úgy élt eddig, hogy ő fog előbb elmenni és nem a lánya. Most már Ati anyukájával együtt anyu is vigyáz már Ginára...