.

.

2012. július 21., szombat

Plitvicei tavak


Egyik régi vágyunk volt, hogy egyszer elmegyünk Horvátországba a Plitvicei tavakhoz. Nyár elején a szászvári Önkormányzat pont oda szervezett buszos utat! Úgyhogy kaptunk az alkalmon és az elsők között jelentkeztünk Atival!:) 

A lányok addig itthon maradtak Gizi mamával. Hajnali 2.30.-kor indultunk szombatra virradóra és másnap hajnali 2.00.-kor értünk haza. A buszon tudtunk egy kicsit aludni, bár nem olyan pihentető, mint az ágyban. :) Zsuzsi barátnőmet is rábeszéltem, hogy jöjjön velünk, szerintem nem bánta meg ő sem!!!
 
Jöjjenek a képek! Nincs mást mit hozzá tenni, gyönyörű volt minden!!!!!!

Közel a tavakhoz megálltunk Slunjban, ahol kaptunk egy kis ízelítőt a vízi világról, vízesésekről!:)

 
 


Az előzetes után jöhetett az igazi sétatúra!:)

A nagyját bejártuk gyalog! Egy kicsit hajóztunk és buszoztunk is, de kb. 5 órányi gyaloglás biztosan volt. :)





























 A mészköves talajon valóban nehezen találnak a fák kapaszkodót, így a felszínen van a legtöbb gyökérzet.


Hajókázás.







Mintha a Kék lagúna című filmben lennénk, ott volt ilyen kis vízesés és szép kék víz!:)
 




















 Ennyire tiszta a víz, hogy a pisztrángok úgy néznek ki, mintha a parton lennének.:)



















Az egyik vízesés mögé is bepillanthattunk!




Amit megcsodáltunk lentről sétálva, arra rácsodálkozhattunk fentről is!!:)






 A visszaúton kicsit barlangásztunk is. Igaz nem nagy a barlang, de barlang. :)

 
 
Hazafelé megálltunk egy kis pihenőre Károlyvárosban. Közelről is láttunk a háborúban kilukasztott házakat és egy park mellett is elmentünk, ahol háborús roncsok voltak kiállítva. Kicsit borzongató volt belegondolni és a hangokat oda képzelni amit a járművek és a fegyverek hallattak annak idején...

 

Azt hiszem felírom Erdély és Róma után a listára Plitvicét is, ahova nem elég egyszer elmenni! Bár gőzöm nincs az első kettő helyre is mikor jutunk el ismét, de a listán rajta vannak az a lényeg!:)
A Trevi kútba dobtunk érmét, úgyhogy az talán elintézve,  Erdélybe pedig lehet szerveznek a lányok szintén ilyen buszos utat a tervek szerint, úgyhogy lehet hamarabb, mint gondolnánk. :))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése