.

.

2011. július 31., vasárnap

Bius két éves lett! :)

Bius szülinapja előtt pár nappal, mikor éppen körülöttem rohangált ránéztem és hangosan kimondtam egy kérdést. Vajon mikor lettél ekkora? Nemrég született és most a második születésnapját tartjuk! Hihetetlen! Dorka is már kéthónapos, pedig most jöttünk csak haza a kórházból vele. Rohan az idő!

Mivel július 28. hétköznapra esett, így szombaton tartottuk a bulit. Dédik ,öcsémék, nagynénik, nagybácsik és Ildi barátnőmék voltak hivatalosak a zsúrra. Elsőnek Giziék érkeztek meg Misiékkel együtt dél körül. Nem sokkal később visszaért Attila Komlóról a dédikkel és öcsémékkel. Utána Tecáék futottak be. Legvégül apósék és Ildi barátnőmék jöttek meg. Amíg gyülekeztünk, addig bent voltunk a lakásban.

Anyás kép:

Dédik: Huszár mama, Tóth mama, Bius, Szandika, Öcsém:

Gabi, Laci:

Gizi mamával:

Ildi, Zoli, Bius, Bogi

Szilárd, Laci, Dorka, Gizi, Gabi, Tóth mama:

Éva, Zolika:

Mivel nekem augusztus 1-jén van a születésnapom, így Giziéktől és Misiéktől is kaptam egy-egy virágot. Örültem neki, hogy gondoltak rám is! Szoktam vele viccelődni, hogy Bius a születésnapomat rontotta el, Dorka pedig a névnapomat. (Gina pedig az évfordulónk előtt jött a világra, úgyhogy úgy látszik a lányok mindig fontos dátumok köré időzítik az érkezésüket).

Persze leadtam az egómból, hiszen ők a fontosabbak, úgyhogy az ő születésnapjuk lesz mindig előtérben! :)

Az ajándékbontás is elkezdődött sorban. Öcsém kislányának, Szandikának is augusztus 1-jén van a születésnapja, így a dédiktől és tőlünk is most kapta meg az ajándékait ő is.

Öcsém és a lányok:


A hármas szülinap mellett Ildi barátnőm kislányának Boginak pedig a névnapja volt 1-jén, így ő sem maradhatott ki az osztásból. :)

Bius&Bogi

Később, mikor elkészült minden az ebédhez és végeztek a lányok az ajándékok bontogatásával, kimentünk az udvarra és ott terítettünk meg. Mivel szép idő volt szerencsére, így ki tudtunk ülni, hiszen bent azért szűkösen lettünk volna ennyien.

Oroszlán(y)kák:


Ebéd után a lányok kint és bent is játszottak felváltva. Dorka is ejtőzött egy kicsit, vagyis inkább csak evett és aludt felváltva.:) Előre lefejtem a tejet, így aki épp ráért meg tudta etetni üvegből.


Ildi, Bogi:

Zoli, Bogi:


Bandi papa, Ildi, Zoli, Bogi:



Zoli lányok gyűrűjében:




A nagynénik segítettek közben kipakolni, bepakolni és mire észbe kaptam Gizi már mosogatott. Nagyon szeret mosogatni. :) Igaz nagyrészt eldobható tányérokat és poharakat tettünk ki, hogy ne kelljen olyan sokat mosogatni, de akadt azért így is mosogatni való.

Közben kivittük a tortát. Először Süsüt akartam a torta tetejére, mert Bius mostanában szereti nézni. De ahogy nézegettem a Süsü képeket rájöttem, hogy mesében aranyos, de a tortán valahogy bután nézne ki, így maradt a hercegnős felállás. :) Igaz közeli kép nem készült a tortáról, de volt még rajta egy oroszlános marcipán is, amit elkért Bius és két harapás után a földbe tunkolgatta, így elvettük tőle. :D

A szülinaposunk segített felvágni a tortát ügyesen, és reklamált is, hogy ő akarja szeletelni! :) Tetszett neki az is, hogy mindenki őt tapsolta a szülinapja alkalmából. Igazi teli vigyorral nézte, hogy mindenki ő miatta van itt. :)


A házi krémes amúgy is híres itt a helyi cukrászdában, persze Bius tortája is abból készült. :) Mivel ő is nagyon szereti így nem kellett nagyon rábeszélni, hogy egyen belőle.

A tortázás után végre készült egy-két közös kép is, ahol Dorkával már négyesben vagyunk a képen! :)

Egy puszi a huginak:


Dorkát nézzük:


Biust nézzük:

Estére egy kicsit elfáradtunk mindannyian, de Bius még nem volt annyira fáradt, hogy ne próbálja fel az új ruháját. Persze a csúszdával, az étkészlettel, a vasalóval, a babakonyhával stb. is még napokig foglalkozott, de azért az öltözködést is szereti, mint egy igazi kis csajszi. :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése