.

.

2011. augusztus 19., péntek

Balaton helyett tüszős mandulagyulladás

Úgy volt, hogy Ati nagybátyjáék akkor lesznek Balatonfenyvesen, mikor Ati épp a kéthetes szabadságát tölti. Ezért úgy beszéltük meg, hogy elugrunk hozzájuk egy napra. Öcséméktől elkértük Szandit is. Mivel a hétvégén eléggé kimerült mindenki a programok alatt, így elnapoltuk a hétfői indulást, keddet pedig az időjárás előrejelzés miatt vetettük el. Szerdán indultunk volna. Volna, mert Bius belázasodott. Előző este már egy kicsit meleg volt a homloka. Másnapra viszont már 38,4 volt a láza. Lázcsillapító kúppal egész nap jól érezte magát, persze többet aludt. Azt gondoltam, hogy egy nap alatt lemegy rajta, mint a legutóbbi betegség. De nem így lett, ezért csütörtök reggel Attila elvitte a doktornőhöz. Egy tapasszal jöttek haza, mert kapott szurit, illetve írtak fel antibiotikumot, mert tüszős mandulagyulladás volt a diagnózis. Nem tudom hol kapta el a bacit, mert, ha Siklóson kapta volna el, vagy az állatkertben, akkor már régen elő jött volna szerintem. Ha csak nem lappangott az miatt, hogy Bius is megissza a fölösleges lefejt anyatejet. Nem tudom. Végül is mindegy. Most már persze sokkal jobban van, de azért végig visszük az antibiotikum kúrát, nehogy vissza essen. Balatonra pedig idén nem jutunk el, ha csak jövő héten nem lesz még jó idő. Még meglátjuk. De fontosabb Bius gyógyulása, mint a Balcsi. Csak nem eresztik le és meglesz még jövőre is! :D

U.i.: Annyira vigyáztunk, hogy Dorka ne kapja el a betegséget, hogy közben én kaptam el.:( Úgyhogy 38,5 fokos lázam lett nekem is. Kaptam antibiotikumot is, amit lehet szoptatás alatt szedni. Jól mérik a gyógyszer kilóját, mert 3500 forint volt öt szem! ... A lényeg, hogy már mindenki jobban van és reméljük nem megy körbe már a betegség. :) Csütörtökön pedig már a régóta halogatott kétéves korban szokásos vérvételre is sikerült eljutni. Bius egy hős volt! Egy hang nélkül tűrte az ujja bökdösését. Persze felkészültünk rá már napokkal ezelőtt, hogy a néni majd megböki az ujját és fájni fog, így lehet rosszabbra számított és azért nem sírt. ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése