.

.

2011. augusztus 21., vasárnap

Csak csajok - Mozis, sétálós délután


Tegnap csaptunk egy görbe napot a barátnőimmel. Már egy ideje terveztük, hogy kellene megint egy mozizós délutánt beiktatni a monoton hétköznapokba. Kinéztük a Rossz tanár című filmet, lefoglaltam előző nap a jegyeket és szombat dél körül beautóztam Komlóra. Ati Dorkával maradt itthon. Persze fejtem előre tejcsit, hogy tudjon neki enni adni. Biust pedig bevittem Gizi mamáékhoz. Zsuzsika kétségbe is esett, mikor látta az ablakból, hogy elhúzok a házuk előtt, azt hitték ott hagyom őket. :) Persze megnyugodtak, mikor telefontálam és mondtam, hogy csak Biust vittem el Dávidföldre. :D

Pécsre beérve miután átvettük a jegyeket leültünk enni a Plázában.

A film nagyon jó volt, sokat nevettünk rajta!

Neeem, nem csak hárman voltunk a moziban, főleg, hogy nem mi fotóztunk. :) Annyi történt, hogy elsőnek érkeztünk a terembe. :D

Mivel augusztus 20-a volt, így elsétáltunk a Széchenyi térre, megnéztük a programokat, a kirakodó vásárt. A téren a vízlépcsőnél sok kis lurkó hűsölt a melegben. Mi pedig egy pálmafát néztünk ki, ahol fotózkodtunk. Moncsi szerint a kép olyan, mintha Horvátországban, vagy Görögországban lennénk. Éss tééényleg! :D






Az ókori romokat is majdnem megnéztük a Székesegyház alatt, de épp egy esküvőt tartottak ott, így kihagytuk a múzeumot. Tusnádfürdőről voltak kürtős kalács árusok. Zsuzsikával eszünkbe jutott, hogy milyen jó is volt Erdélyben, így végig vártuk a hosszú sort és begyűrtünk egy fahéjas kalácsot! :)

A térről lefele sétálva megtetszett Móninak az utcazenészek dala, így dobott be egy kis aprót nekik, illetve, hogy ne maradjunk ki Zsuzsi és én is dobtunk nekik pár forintot. Ránézésre inkább főiskolások voltak, akik kedvtelésből zenéltek kint, szóval szerintem nem megélhetésre gyűjtötték az aprót.


Jó volt egy kicsit kikapcsolódni a gyerekek nélkül, pedig csak az járt végig a fejemben, hogy vajon mit csinálnak, ettek-e már stb. De ez már csak így van! Néha olyan jól jönne egy kis csönd, mikor csönd van, akkor pedig hiányoljuk! :))


1 megjegyzés: